Csángó Tükör X, éfv. 32. száma

CsT32 cimlap

CSÁNGÓ TÜKÖR X. évf. 32. sz.
Emlékeztünk nagyjainkra

Az elmúlt egy év sikeres és sikertelen pillanatai arra tanítanak minket, hogy érdemes országunkért, nemzetünkért, helyi közösségünkért feladatokat felvállalni, mert van értelme, van gyümölcse, még akkor is, ha azt nem érezzük azonnal. Nehéz év után vagyunk, de ugyanakkor sikeres évnek is mondhatjuk, mert bár néha sírtunk, volt okunk a nevetésre, a hálaadásra, és a köszönetre is.

Sírtunk, mert olyan szeretett és példamutató nemzettársainkat veszítettünk el a földi életünk soraiból, akiket nem tudunk pótolni, akik utat mutattak nekünk, hogy hogyan kell élni nemzetünkért, hazánkért, embertársainkért, felnéztünk rájuk és nagy igyekezettel követni akartuk.

Egyik ilyen példaképünk Jáki Sándor Teódoz atya, aki minden gondolatával, minden szavával szolgálta magyar nemzetünket fáradságot nem ismerve. Tudta, hogy Isteni küldetés az elszigetelődött moldvai magyarság megismertetése a világgal, s a küldetését eredményesen hajtotta végre. Ugyan ilyen nagy fájdalom Ferencz Éva elvesztése is, mert az ő lelkében éltek az imádságos moldvai magyar asszonyok lelkei, gyönyörű hangjával olykor-olykor a földre varázsolta a mennyország ígéretét is.
 

értékekért folytatott küzdelme miatt kellett

aztán életével fizetnie. A „hitküldér”, aho-

gyan szerette magát nevezni, nem csak a hi-

tet vitte övéi közé, hanem a magyarság iránti

szeretetét, nem gyűlölve más nemzetet, az

elfogadás és szeretet parancsának engedel-

meskedve. De nem értették meg igazán, sem

idekinn, sem odabenn, talán csak Isten ért-

hette meg. Nyomorban, elhagyatottan, re-

ményt vesztve fosztják meg életétől, pedig a

reményt vitte haza magyar honból, pedig az

első hiteles magyar folklór gyűjtők egyike

volt. Munkássága, küzdelme példaként le-

begjen előttünk mindig.

Benda Kálmán 100 éves születése is fon-

tos nekünk. Miért? Bár ő a pártiumi Nagyvá-

radon született, a hazájáért és nemzetéért le-

élt élete nem volt neki sem küzdelemmentes.

A moldvai magyarságért folytatott tevékeny-

sége miatt méltán mondhatjuk, hogy a legna-

gyobbjaink egyike, a leghitelesebb történé-

szünk, aki azért szorgoskodott, hogy vissza-

nyerjük elveszített nemzeti öntudatunkat.

Benda Kálmán volt az első elnöke egyesüle-

tünknek, aki lámpásként világított a már be-

sötétedett moldvai magyarság között. Én bí-

zom abban, hogy sokan követni fogják.

Megemlékeztünk a még köztünk élőkről is,

hiszen kellenek az élő példák is, akik szintén

fáklyaként világítják meg előttünk az utat.

Az egyik ilyen Domokos Mária, a Moldvai

Magyarok „Apostolának” lánya, aki apját

követve a magyar nemzetért áldozza minden

Istentől kapott napját, dolgozik csendben és

kitartó szorgalommal. Ezt a megemlékezést

születésének 70. éve kapcsán tettük. Isten

éltesse sokáig!

A következő élő példánk ez évben Nyisztor

Ilona volt, egy autentikus és hiteles oszlopa a

moldvai magyarságnak, aki a végeken küzd

meggyőződéses értékrendjéért. Nevel és ta-

nít, énekel és szervez, generációk sokasága

lesi el a magyarság iránti odaadását. Isten

tartsa meg!

És közeleg a Siculicidium 250. évforduló-

ja, amely a moldvai magyarság gyarapodásá-

nak egyik stádiuma volt. Számunkra fontos

ez a megemlékezés is.

Boldog Új Esztendőt! Isten éltesse a Magya-

rokat!

Tampu(Compoly) Sztelián

_______________________________

Tánczos Vilmos:
 
Petrás Incze Já-
nos (1813–
1886) élete és  
életműve
 
 
 
 
A magyar folklorisztika Petrás Incze Já-
nos moldvai csángó minorita papot a legelső
és az egyik legjelentősebb magyar folklór-
gyűjtők között tartja számon, de ő magát
mindenekelőtt „hitküldérnek” tekintette. Te-
ológiai tanulmányai végeztével 1839-ben
Magyarországról hazatért szülőföldjére, és
egész életén át, 1886-ban bekövetkezett ha-
láláig hívei alázatos szolgálatát tartotta első-
rendű feladatának, ezért élete nem bővelke-
dik fordulatokban. A folklórgyűjtő minorita
„hitküldér” ugyanakkor a 19. század első
felében formálódó polgári magyar nemzeti
eszme iránt elkötelezett moldvai csángó ér-
telmiségi is volt. Születésének bicentenáriu-
mán életpályájának és életpéldájának erre a
három vonatkozására – papi, tudósi és
csángómagyar értelmiségi habitusára – kell
emlékeznünk.
 
Petrás Incze János 1813. július 24-én
született a moldvai csángó Forrófalvában.
Régi moldvai kántordinasztia sarja. A család
őse, Petrás Mihály, aki 1671-ben jött be
Moldvába Baranyából, a 17. század végén
magyar nyelvű naplót írt a csángók történe-
téről, amelynek kéziratát a Moldvában buj-
dosó Zöld Péter csíkdelnei plébános is hasz-
nálta 1781-ben a Batthyány Ignác püspök-
höz írt jelentése elkészítésekor. Nagyapjá-
nak, az ugyancsak kántor Petrás Mihálynak
(1732–1793), emlékét ma is fakereszt őrzi
Forrófalva és Nagypatak közös temetőjének
16. századi fatemplomában. Édesapja, Pet-
rás Ferenc (1775–1843) ugyancsak Forrófal-
va kántora volt, aki magyar anyanyelvén
kívül románul, latinul, sőt olaszul is beszélt.

Magyar feliratú emlékkeresztjét, amely
ma is fellelhető az említett műemlék fatemp-
lomban, 1843-ban maga Petrás Incze János
készítette el.
Édesapja 1829-ben beíratta a Kézdivá-
sárhely melletti kantai minoriták gimnáziu-
mába, ahol annakidején maga is tanult. Itt
végezte a noviciátust 1829–1830-ban, majd
újabb egy évre Nyírbátorba került a rend
ottani rendházába, ahol bölcsészeti tanulmá-
nyokat folytatott. Ezt követően 1831–1833
között Szegeden a minoriták renden belüli
teológiáján végezte el a teológia I. és II.
évét, majd 1833–1835-ben az egri Hittudo-
mányi Főiskolán a III. és IV. évfolyamot.
1835. március 17-én Egerben lépett be a mi-
norita rendbe, majd a szerzetesi fogadalom-
tétel után 1836. szeptember 17-én ugyanitt
pappá is szentelték. „Egész neveltetésemet
köszönöm háladatossággal a Szent Erzsébet-
ről nevezett Magyar Minorita Szerzetnek” –
írja később.
A teológia elvégzése és pappá való fel-
szentelése után a misszionáriusnak kiképzett
Petrást rendje hazarendelte szülőföldjére.
Két évig Pusztina plébánosa volt, majd in-
nen 1841-ben Klézsébe helyezték át, ahol 45
éven át, 1886-ban bekövetkezett haláláig
szolgált. Misszionáriusi hivatásához méltóan
leveleiben sokszor nevezi magát népéért élő
„hitküldérnek”.
Vallásos hitének ereje és személyiségé-
nek lelki nagysága öregkori ínséges helyze-
tében mutatkozott meg igazán. Életének het-
venharmadik évében a napi betévő falatja
sem volt meg, betegség kínozta, érezte ereje
fogytát, ráadásul több ízben ki is rabolták,
minden ruháját és kevéske pénzét elvitték. A
plébániára több ízben is rátörő gonosztevők
végül életétől is megfosztották. Az ellene
elkövetett utolsó, 1886. április 30-án történt
gyilkos merénylet után néhány hónapig még
élt, és súlyos betegen is igyekezett elvégezni
papi feladatait. A klézsei plébánia házassági
anyakönyvében utolsó, saját kezű bejegyzé-
se 1886. július 26-án kelt. A nagybeteg Pet-
rás Incze Jánost legjobb barátja, az akkor
még fiatal Petrus Neumann bogdánfalvi plé-
bános gyóntatta meg. Az öreg „hitküldér”
lelki nagyságát tanúsítja, hogy a felismert

gyilkosainak nevét halálos ágyán a szentgyó-
násban sem árulta el, hősi fokon gyakorolva
ezzel a keresztényi megbocsátás erényét.
Domokos Pál Péter szerint 1886. szept-
ember 6-án halt meg, de a magyar minorita
rend elhalálozási anyakönyvébe bejegyzett
életrajzában 1886. szeptember 18. az elhalá-
lozás időpontja. A fél évvel később, 1886
márciusában Aradon kelt életrajzi bejegyzés
azonban ezen a ponton vélhetően hibás,
ugyanis Domenicus Miglioratti forrófalvi
plébános a klézsei házassági anyakönyvbe
szept. 14-én írt bejegyzésében a plébániát a
lelkipásztor halála miatt már üresnek mondja
(„viduatae ab mortem pastoris”), vagyis
mégis a Domokos Pál Péter által – forrás-
megjelölés nélkül – megadott 1886. szeptem-
ber 6. lehet Petrás Incze János halálának
tényleges időpontja.
Az öreg „hitküldért” a moldvai misszio-
nárius minoriták jelenlétében az azóta több-
ször is átépített klézsei temetőkápolnában
helyezték örök nyugalomra. Erre ma a kápol-
na bejárat melletti falán egy arcképpel ellá-
tott kétnyelvű, román és magyar felirat emlé-
keztet.  
 
Petrás Incze János a magyarországi teo-
lógiai képzés alatt kétségkívül találkozott a
magyar reformkor művelődési eszméivel. A
kor szellemiségét áthatották a herderi esz-
mék, és kétség sem fér ahhoz, hogy a Ma-
gyarországról 1837-ben Moldvába érkező
fiatal pap úgy tekintett szülőföldje tájnyelvé-
re és folkórjára mint a magyar nemzeti kultú-
rához való odatartozás élő bizonyságaira.  
A néprajzi gyűjtés elkezdéséhez szüksé-
ges eszmei alapok tehát már megvoltak, de a
fiatal Petrás folklórgyűjtői munkásságának
tényleges kezdete egy véletlen találkozásnak
köszönhető. Pusztinai plébánosként 1841.
július 19-én Borszékfürdőn egy szerencsés
véletlen folytán a borvízforrásnál összetalál-
kozott Döbrentei Gáborral, a Magyar Tudo-
mányos Akadémia titkárával, aki épp aznap
érkezett meg a Csík megyei fürdőhelyre.
Döbrentei július 22-én 38 „hirtelen összeírt”
kérdést intézett Petráshoz „az moldvai ma-
gyarok felől”, és kérte, hogy ezekre „hazafi
indulattal” feleljen. A fiatal pusztinai pap,

püspöke aláírásával is „hitelesítve” az ada-
tokat július 28-án már át is adta. A pár nap
alatt elkészült válaszokat (Feleletek)
Döbrentei a Tudománytár 1942-es évfolya-
mában, három részben megjelentette. A Fe-
leletek az első hiteles néprajzi közlés a
moldvai csángókról és egyszersmind a
csángó irodalom egyik klasszikus művének
számít ma is.
A borszéki találkozást követően néhány
éven át sűrű levelezés zajlott Petrás és
Döbrentei között. Az 1841-ben Klézsére
helyezett fiatal plébános nagy örömmel
igyekezett teljesíteni tekintélyes ismerőse
kéréseit, aki csángó tájszavak, nyelvi sajá-
tosságok és folklóralkotások gyűjtésére ösz-
tönözte. Döbrentei a Tudománytár 1842-es
évfolyamában 22 Petrástól kapott csángó
népdal szövegét közölte. Levelezésük 1848-
ban ismeretlen okok folytán − vélhetően a
forradalom eseményeitől is befolyásolva −
hirtelen megszakadt, majd Petrásnak az
Akadémiával való kapcsolata is elhidegült,
és az amúgy is szellemi magánytól szenve-
dő, művelt klézsei pap már Döbrentei 1851-
ben bekövetkezett halála előtt magára ma-
radt. Az 1848−1863 közötti másfél évtized
a nagy csend, a hallgatás időszaka életében.
Az 1860-as évek második felétől az
Akadémia helyét az öregedő Petrás tudatá-
ban a Szent László Társaság vette át. A ke-
leti magyarság megsegítésére 1861-ben Bu-
dapesten megalakult egyesülettel haláláig
levelezett, de ez a kapcsolat már nem szel-
lemi, hanem inkább gyakorlati természetű
volt. Petrás továbbította Budapestre a mold-
vai egyházközségek kéréseit − leginkább
templomépítéshez szükséges segélyeket,
templomi berendezést, miseruhákat, haran-
gokat, könyveket stb. igényeltek − fogadta
az adományokat, visszaküldte a pénzsegé-
lyek felhasználását nyugtázó iratokat stb.  
A magyar nyelvész tudósok csak élete vége
felé kezdték Klézsében látogatni − közülük
Munkácsi Bernát, Ballagi Aladár, Kunoss
Ignác, Szarvas Gábor a legnevesebbek −, de
egyikük sem alakított ki vele olyan szoros
szellemi kapcsolatot, mint korábban
Döbrentei. Folklorisztikai vonatkozásban
meghatározó jelentőségű esemény volt,

hogy Szarvas Gábor, a Magyar Nyelvőr ala-
pító-szerkesztője 1873-ban arra kérte, hogy
a lap számára küldjön újabb folklórgyűjté-
seket. Ezt a kérést Petrás messzemenően
teljesítette. 1874−1878 között mintegy két
tucat közleménye jelent meg. Ezek főleg
népdal- és balladaközlések (összesen 85 dal
szövege, ezeket ő gyakran
„néprománcznak” nevezi), de küldött táj-
szavakat, helyneveket, személyneveket,
gyümölcsneveket, proverbiumokat, mesé-
ket, hiedelmeket, szokásleírásokat és találós
kérdéseket is. Folklórgyűjtő kortársai – Er-
délyi János, Ipolyi Arnold, Gyulai Pál, Kri-
za János és mások – elsősorban levelezés
útján gyűjtöttek, Petrás Incze Jánosban vi-
szont a személyes gyűjtés első úttörőjét is
tiszteljük. Itt említjük meg, hogy a román
néplélek, nemzeti géniusz kifejeződésének
tartott és így a román nemzetkarakterológiai
gondolkodásban később nagy szerephez
jutott Miorița balladát (típusneve: A megölt
havasi pásztor; általánosan elterjedt
fordításban: A bárányka) 1843-ban először
ő jegyezte le a moldvai csángó Klézsében
magyar változatban, hét évvel megelőzve a
Vasile Alecsandri által 1850-ben közreadott
román változatot.  
Mivel fölöttesei nem nézték jó szemmel
a magyar tudósokkal való kapcsolatait, Pet-
rás éveken át a Rokonföldi álnevet használ-
ta, és a Magyar Nyelvőr szerkesztősége
csak halála után tizenegy évvel, 1897-ben
fedte fel a moldvai gyűjtő valódi kilétét.  
Halála előtt két évvel, 1884-ben a ko-
rábban missziós területnek számító Mold-
vában létrejött a jászvásári püspökség,
amely később nagy hatékonysággal műkö-
dött a moldvai magyarság elrománosításán.
A már öreg, beteg, mindenkitől elhagyott,
ínségben élő klézsei plébános élete utolsó
éveiben megérte még a román jellegű mo-
dern egyházi intézmények (püspökség, teo-
lógia) létrejöttét, a kántorképző intézet, az
iskolák, egyházi sajtó stb. szervezésének
kezdetét, amelyeket később az egyházi cé-
lok mellett a román nemzeteszme szolgála-
tára is felhasználtak.  
A román nacionalizmus modern intéz-
ményei felgyorsították a moldvai magyar-

ság nyelvi és etnikai asszimilációját. Petrás
Incze János az egyetlen olyan csángó szár-
mazású magyar értelmiségi, akinek tevé-
kenysége azt jelzi, hogy a reformkorban
létezett még egy olyan történelmi pillanat,
amikor a moldvai csángóság bekapcsolód-
hatott volna a magyar nemzet egészének
kulturális fejlődésébe, ha sikerült volna sa-
ját magyar értelmiségi réteget kitermelnie
és kulturális intézményrendszert létrehoz-
nia.
Életművének jelentősége tehát egyfelől
eszmetörténeti, de munkássága néprajztu-
dományi vonatkozásban is igen jelentős. Ő
volt az, aki műveivel a 19. század közepén
megalapozta a moldvai magyarságra vonat-
kozó hiteles, tudományos szemléletet. Sze-
mélyében a magyar folklór egyik legelső
tudatos, személyes terepmunkára alapozó
gyűjtőjét is tiszteljük, aki egy falu, a mold-
vai Klézse, népi tudásának rendszeres be-
mutatására törekedett.  
 
Tánczos Vilmos

____________________

Az egri papnevelés a 19. század első felében  
 
Gál Tibor
Egri Hittudományi Főiskola Könyvtára – Eszterházy Károly Főiskola Tittel Pál Könyvtár és Médiacentrum

 

Két fontos történelmi esemény zárja le ezt az
időszakot: II. József halála 1790-ben, illetve a Szent-
szék és az osztrák császárság között 1855-ben kötött
konkordátum. Szinte jelképesen a korszak közép-
pontjában az 1822-es pozsonyi nemzeti zsinat áll.
    II. József halálát követően az új császár, II. Lipót
eltörölte a generális szemináriumokat és engedélyez-
te az egyházmegyei szemináriumok megnyitását.
Eszterházy Károly egri püspök a papnevelő intézet
újraindításáról 1790. október 1-jén adta ki rendele-
tét.(1) A papnevelő intézetek működéséhez, az okta-
tás elindításához szükséges gazdasági feltételek
azonban sok intézmény esetében hiányoztak.  
     I. Ferenc hosszú uralkodása alatt a szemináriu-
mokat Bécsből felügyelték, ellenőrizték a tantervek
összeállítását, az oktatók módszereit, a tankönyvek
kiválasztását, a püspököknek a szeminárium munká-
járól évente jelentést kellett készíteniük.
    Az oktatásügy területén fontos intézkedés volt a
tanító rendek visszaállítása és a pesti egyetem teoló-
giai karának megnyitása 1805-ben. A pálosok egy-
kori rendházában központi szemináriumot alapítot-
tak, ahová a különböző egyházmegyei papneveldék
legjobb képességű hallgatóit várták.
    A Rudnay Sándor prímás kezdeményezésére 1822
-ben összehívott pozsonyi nemzeti zsinat egyik fon-
tos feladata volt a papképzés megújítása. A jozefi-
nista szemlélet az oktatás számos területére hatással
volt. A zsinat célul tűzte ki az egységes tanterv ki-
alakítását és elrendelte az egységes teológiai tan-
könyvek írását is, mivel sok helyen elavult szemléle-
tű szakirodalmat használtak, bizonyos tárgyakból
pedig nem is voltak tankönyvek.
    Petrás Ince János feltehetően 1834-ben érkezett
Egerbe, hogy az 1834/35-ös tanév őszi félévét a teo-
lógiai karon már a városban kezdje el. Egri tartózko-
dásáról az első írásos feljegyzés a minorita rend ház-
történetében olvasható: 1835. március 17-én Petrás
János már Egerben tette le a szerzetesi fogadalmát és
vette fel az Ince nevet.(2) A következő bejegyzés a
szemináriumi protocollumokban, jegyzőkönyvekben
1835. április 27-éről származik, amikor az 1834/35-
ös tanév második félévében első sikeres vizsgáját
teljesítette. (3)
    Az 1830-as évek városát Pyrker János László sze-
mélye határozta meg, aki 1827-től két évtizeden át
állt érsekként az egri főegyházmegye élén. Korának
egyik legműveltebb embere volt, 1828-ban Egerben
megalapította az ország első magyar nyelvű tanító-
képzőjét, az érseki palotában képtárat rendezett be,
amelyet 1836-ban felajánlott a Nemzeti Múzeum-
nak. Felépítette az egri főszékesegyházat, amelyet

Két fontos történelmi esemény zárja le ezt az
időszakot: II. József halála 1790-ben, illetve a Szent-
szék és az osztrák császárság között 1855-ben kötött
konkordátum. Szinte jelképesen a korszak közép-
pontjában az 1822-es pozsonyi nemzeti zsinat áll.
    II. József halálát követően az új császár, II. Lipót
eltörölte a generális szemináriumokat és engedélyez-
te az egyházmegyei szemináriumok megnyitását.
Eszterházy Károly egri püspök a papnevelő intézet
újraindításáról 1790. október 1-jén adta ki rendele-
tét.(1) A papnevelő intézetek működéséhez, az okta-
tás elindításához szükséges gazdasági feltételek
azonban sok intézmény esetében hiányoztak.  
     I. Ferenc hosszú uralkodása alatt a szemináriu-
mokat Bécsből felügyelték, ellenőrizték a tantervek
összeállítását, az oktatók módszereit, a tankönyvek
kiválasztását, a püspököknek a szeminárium munká-
járól évente jelentést kellett készíteniük.
    Az oktatásügy területén fontos intézkedés volt a
tanító rendek visszaállítása és a pesti egyetem teoló-
giai karának megnyitása 1805-ben. A pálosok egy-
kori rendházában központi szemináriumot alapítot-
tak, ahová a különböző egyházmegyei papneveldék
legjobb képességű hallgatóit várták.
    A Rudnay Sándor prímás kezdeményezésére 1822
-ben összehívott pozsonyi nemzeti zsinat egyik fon-
tos feladata volt a papképzés megújítása. A jozefi-
nista szemlélet az oktatás számos területére hatással
volt. A zsinat célul tűzte ki az egységes tanterv ki-
alakítását és elrendelte az egységes teológiai tan-
könyvek írását is, mivel sok helyen elavult szemléle-
tű szakirodalmat használtak, bizonyos tárgyakból
pedig nem is voltak tankönyvek.
    Petrás Ince János feltehetően 1834-ben érkezett
Egerbe, hogy az 1834/35-ös tanév őszi félévét a teo-
lógiai karon már a városban kezdje el. Egri tartózko-
dásáról az első írásos feljegyzés a minorita rend ház-
történetében olvasható: 1835. március 17-én Petrás
János már Egerben tette le a szerzetesi fogadalmát és
vette fel az Ince nevet.(2) A következő bejegyzés a
szemináriumi protocollumokban, jegyzőkönyvekben
1835. április 27-éről származik, amikor az 1834/35-
ös tanév második félévében első sikeres vizsgáját
teljesítette. (3)
    Az 1830-as évek városát Pyrker János László sze-
mélye határozta meg, aki 1827-től két évtizeden át
állt érsekként az egri főegyházmegye élén. Korának
egyik legműveltebb embere volt, 1828-ban Egerben
megalapította az ország első magyar nyelvű tanító-
képzőjét, az érseki palotában képtárat rendezett be,
amelyet 1836-ban felajánlott a Nemzeti Múzeum-
nak. Felépítette az egri főszékesegyházat, amelyet

A Líceum dísztermében, a disputációk helyszínén
ezekben az években a diákok nemcsak vizsgáztak,
hanem misét is hallgattak, mivel a kápolnát a kápta-
lan vette igénybe.
    A terem az építtető, Eszterházy Károly eredeti
elképzelését, a négy fakultásos egyetem gondolatát
eleveníti meg. A mennyezeten Petrás Ince János a
tervezett négy fakultás (bölcselet, teológia, jog és
orvostudomány) nem allegorikus, hanem figuráiban
és eszközeiben konkrét és korszerű ábrázolását lát-
hatta. A kép üzenetét például olyan szereplők jelení-
tik meg, akiknek az öltözetét Eszterházy püspök
Franz Sigrist bécsi festővel utólag kijavíttatta, hogy
azok hangsúlyozottan nemzeti jellegű ruhát viselje-
nek.(8)
    Sigrist freskójának üzenetét Ludányi Gabriella
művészettörténész így fogalmazza meg: „… felmu-
tatni mindazokat a lehetőségeket és kívánalmakat,
amelyek e korszakban az értelmiséggé váláshoz
adottak lettek volna…”.(9) Ez egy olyan koncepció
volt, amely nemcsak az alapító püspök, Eszterházy
Károly elképzeléseit, hanem a Líceum későbbi mű-
ködését is jellemezte. Ez az eszmeiség határozta
meg azokat az 1830-as éveket is, amikor Petrás Ince
János növendékpap vált értelmiségivé az Érseki Fő-
tanodában.
    A Főegyházmegyei Könyvtárban 1837. december
31-én már összesen 45 ezer kötet állt a polcokon,
amelyből 13 ezer teológiai tárgyú volt és több mint 5
ezer kötet már magyar nyelven állt az érdeklődők
rendelkezésére.(10)  
    A könyvtár 1814-ben kezdte el vezetni első ven-
dégkönyvét, amelybe a könyvtárat felkereső neveze-
tes személyek mellett a növendékpapok is szívesen
megörökítették aláírásukkal a bibliotékában tett láto-
gatásukat. Az 1830-as évek közepéről Petrás Ince
János két növendéktársának, Stészel Ferencnek és
Makrányi Károlynak a neve is olvasható az érdekes
gyűjteményben.(11) 1835. április 27-én pedig maga
Petrás Ince János látogatta meg a könyvtárat és a szó
szoros értelmében „beírta nevét a könyvtár történeté-
be”.(12) Látogatása feltehetően összefüggött azzal,
hogy ugyanezen a napon kereste fel harmadéves
kispapként Kováts Mátyás professzort, hogy paszto-
rális teológiából vizsgázzon nála. A vizsga, amely a
protocollumok szerint Petrás első megmérettetése
volt egri növendékpapként, igen jól sikerült, mert
nevét az „eminens” hallgatók közé jegyezték fel a
jegyzőkönyvben.(13)
    Kik oktatták a fiatal Petrás Ince Jánost?
    A Líceumban működő Érseki Főtanodát Petrás
diákévei alatt hivatalosan Frimm János kanonok
irányította. Frimm azonban 1834-ben országgyűlési
követ lett, így a tényleges vezetést Kováts Mátyás
látta el mint surrogatus prodirector (helyettes igazga-
tó).(14) Kováts ezen kívül morális és pasztorális
teológiát, pedagógiát és ékesszólást is tanított a hit-
tudományi karon.
    A dogmatika, az alapvető hittan és a „theologia
polemica” professzora Ferenczy József volt. Egy-

háztörténetet és egyházjogot Lengyel Miklósnál hall-
gattak a papnövendékek. A szentírástant és a keleti
nyelveket harmadéven Belley András, majd a végzős
növendékpapoknak Ferenczy Imre oktatta.(15)
    Kováts Mátyás volt ezen kívül a Szeminárium rek-
tora is, ahol vicerektorként Szöghy István segítette a
munkáját. A minorita rendházban Petrás gvardiánja,
házfőnöke Losó Dávid volt.
    A névsorból kiderül, hogy elsősorban Kováts Má-
tyáshoz kapcsolódik a papnövendék Petrás egri kor-
szaka. Kováts 1826-ig a pesti egyetemen tanított, utá-
na került Egerbe. 1837-ben a Kisfaludy Társaság
egyik alapítója tagja lett, elindította és szerkesztette az
Egyházi Folyóírás című folyóiratot, de több könyve is
megjelent.(16)
    Petrás Ince János növendéktársainak névsorát két
forrás, az érseki iskola vizsgáiról készült jegyzőköny-
vek és a korabeli egyházmegyei sematizmusok alap-
ján állíthatjuk össze. Ezek alapján az Érseki Főtano-
dában a teológiai karon az alábbiakkal tanult együtt
Petrás Ince János (a minorita szerzeteseket külön je-
löltük): Ardényi László, Dudás János, Eperjesy Aurél
(minorita), Gyergyai Alajos, Haach Salamon
(minorita), Korponay József, Kossik Mihály, Laluhay
Pál, Makrányi Károly, Stészel Ferenc, Szénay Ferenc,
Szuhányi János, Thober Ferenc.(17)
    A hallgatók összlétszáma egyébként a teológiai
karon Petrás egri évei alatt kiemelkedően magas volt:
1834-ben 116 fő, 1835-ben 119 fő, majd 1836-ban
már 129 papnövendékről tudunk.(18)
    Az Érseki Főtanodában az oktatás a teológiai és a
jogtudományi karon nem egymástól függetlenül folyt.
Pyrker érsek egy 1827-ben kiadott rendelete értelmé-
ben a növendékpapok a teológia elvégzése után felve-
hették a hazai jogot, a jus patriumot, illetve vizsgát is
tehettek a tárgyból. (19)
    Milyen tankönyvekből tanultak, milyen könyveket
és folyóiratokat olvashattak ebben az időszakban az
egri papnövendékek?
    A teljesség igénye nélkül néhány szerzőt, néhány
fontosabb vagy egri vonatkozása miatt érdekesebb
művet vegyünk le a Hittudományi Főiskola könyvtá-
rának vagy a Főegyházmegyei Könyvtárnak a polcai-
ról! Külföldi szemináriumokban is kötelező irodalom-
ként olvasták a növendékpapok Alber János piarista
teológiai tanár 16 kötetes szentírásmagyarázatát
(Interpretatio Sacrae Scripturae. Pest, 1801-1806).
(20)  
    Szilasy János egyetemi tanár A lelkipásztorság tu-
dománya című művét (Buda, 1842) a pesti egyetem
teológiai kara elismerése jeléül külön jutalomban ré-
szesítette.(21)
    Szilasy fontos pedagógiai művet is írt (A nevelés
tudománya. Buda, 1827), de a kor legnépszerűbb ne-
veléstudományi szakkönyve az osztrák Vinzenz Edu-
ard Milde könyve volt (Lehrbuch der allgemeinen
Erziehungskunde), amelyet az 1822-es pozsonyi zsi-
nat tett kötelezővé az ország valamennyi papneveldéje
számára.(22)
   Szepesy Ignác pécsi püspök egri plébános korában

az 1800-as évek elején tartott prédikációit halála után
jelentették meg (Egyházi beszédek. Pécs, 1839-40). A
gyűjtemény érdekessége, hogy a kötet végén közli a
mű megjelenését támogató előfizetők névsorát. Pet-
rás Ince János nevét nem találjuk a listában, de taná-
rai és diáktársai közül sokan szerepelnek a névsorban
(pl. Gyergyai Alajos, Kováts Mátyás, Makrányi Ká-
roly, Stészel Ferenc).
    Az 1820-as évektől jelentkezett először igény a
magyar nyelvű teológiai folyóiratokra. Az Egyházi
Értekezések és Tudósítások, az 1832-ben alapított
Egyházi Tár, illetve a Kováts Mátyással összefüggés-
ben már említett Egyházi Folyóírás számait ma is
megtaláljuk a líceumi és a szemináriumi könyvtár
állományában.
    A Petrás Ince János életének későbbi szakaszához
kapcsolódó folyóiratokat, a Tudománytárat és a Ma-
gyar Nyelvőrt is előfizették a Papnevelő Intézet bibli-
otékájában és a Főegyházmegyei Könyvtárban, így a
növendékpapok elvileg hozzájuthattak azokhoz a
folyóiratszámokhoz, amelyekben Petrás írásai vagy
adatközlései szerepeltek.
    A reformkorban megszülető számtalan hazai diák-
szervezet és önképzőkör közül az egriek előtt a pesti
növendékpapság 1831-ben létrehozott saját szerveze-
te volt a minta, amikor 1835-ben megszervezték a
Theológiai Magyar Olvasó Társaságot.
    A Társaságnak Petrás Ince János ugyan nem volt a
tagja, de egyrészt évfolyamtársai közül ketten is részt
vettek a szervezet munkájában (Stészel Ferenc a Tár-
saság elnöke, Laluhay Pál pedig könyvtárosa lett),
másrészt Petrás abban az időben tanult Egerben, ami-
kor ez a szervezet megszületett, abban a termékeny
szellemi légkörben nevelkedett ő is, amelyből ki-
emelkedett a Társaság. A Társaság alapító okiratát a
Szeminárium rektora, Kováts Mátyás írta alá, az ok-
irat szerint a Társaság célul a „közköltségen vett ma-
gyar könyvek által a honi nyelv s literatura tanulását
s mindennemű hasznos ösméretek megszerzését tűz-
ze ki”.(23)
     A Társaság tagjai kezdetben felolvasásokat tartot-
tak, később már pályaműveket is írtak és bíráltak,
könyveket vásároltak, komoly könyvtárat tartottak
fenn. 1852-ig 216 művet vásároltak vagy kaptak
ajándékba, ez összesen 452 kötetet jelentett.  
    A gyűjteményt vizsgálva feltűnő, hogy milyen sok
kortárs magyar szerző szépirodalmi és szakkönyve
szerepel az állományban. 1839-ben például a Társa-
ság közköltségen megrendelt egy 1838-ban Budán
megjelent munkát. Talán nem véletlen, hogy Petrás
Ince János 1836-os felszentelése és hazautazása után
három évvel ez a könyv Gegő Elek műve, A moldvai
magyar telepekről című kötet volt, az első tudomá-
nyos igényű beszámoló a csángó kultúráról.
    A diákszervezet könyvtára igen értékes műveket
tartalmazott. Olyan neveket olvashatunk a jegyző-
könyv oldalán, mint Kazinczy Ferenc, Fényes Elek,
Eötvös József vagy Széchenyi István. Meggyőzően
tükrözik a Theológiai Magyar Olvasó Társaság szel-
lemiségét, az 1830-as évek egri növendékpapságának

szellemi érdeklődését.(24)
    Petrás Ince János Egerben töltött néhány évének
bemutatását a korábban már említett Vincenz Eduard
Milde egyik gondolatával foglalhatjuk össze. A bécsi
egyetem neves pedagógia professzora, Bécs érseke
így fogalmazott: „A növendéknek olyan nevelést kell
kapnia, ami lehetővé teszi emberi rendeltetése eléré-
sét.”(25)
(1) Szecskó Károly: Teológusképzés Egerben. = Petercsák Tivadar
(szerk.): Az egri Domus Universitatis és Líceum. Eger. Líceum
Kiadó, 2013. p. 223.
(2) EFL Archivum Novum Historia domus Ord. Min. Conv. 5.
1812-1835
(3) Egri Hittudományi Főiskola Levéltára. Classificationes
Alumnorum V. Seminarii Agriensis … 1814-1836
(4) Sugár István: Pyrker János László érsek és Eger városa. =
Hölvényi György (szerk.) Pyrker emlékkönyv. Eger. [Egri Főegy-
házmegye Érseki Iroda], 1987. p. 89-155.
(5) Bitskey István: Virtus és religió. = Tanulmányok a régi magyar
irodalmi műveltségről. Miskolc. Felsőmagyarországi Kiadó, 1999.
p. 83.
(6) Domokos Pál Péter (szerk.): „… édes Hazámnak akartam szol-
gálni…”. Bp. Szent István Társulat, 1979. p. 1445.
(7) Kiss Péter: Az Egri Főegyházmegyei Könyvtártól a Líceumig.
= Gyöngyszemek Eger művelődéstörténetéből. Eger. Bródy Sán-
dor Megyei és Városi Könyvtár, 2011. p. 38.
(8) Ludányi Gabriella: Az épület freskói. = Petercsák Tivadar
(szerk.): Az egri Domus Universitatis és Líceum. Eger. Líceum
Kiadó, 2013. p. 98. (175. sz. jegyzet)
(9) Uo. p. 109.
(10) Löffler Erzsébet: Az Egri Főegyházmegyei Könyvtár. =
Petercsák Tivadar (szerk.): Az egri Domus Universitatis és Líce-
um. Eger. Líceum Kiadó, 2013. p. 140.
(11) Nomina dignissimorum fautorum et hospitum qui
Bibliothecam Diocesis Agriensis … ab Incarnatione Domini 1814
(Az Egri Főegyházmegyei Könyvtár vendégkönyve, 1814-1853.
Jelzete: Ms.2007) p. 166. és 172.
(12) Uo. p. 164.
(13) Egri Hittudományi Főiskola Levéltára. Classificationes
Alumnorum V. Seminarii Agriensis … 1814-1836
(14) Udvardy László: i. m. p. 238.
(15) Schematismus venerabilis cleri dioecesis Agriensis, ad annum
Jesu Christi 1835. Agriae. Typis Lycei Archi-Episcopalis, 1835. ;
Schematismus venerabilis cleri dioecesis Agriensis, ad annum Jesu
Christi 1836. Agriae. Typis Lycei Archi-Episcopalis, 1836. ;
Schematismus venerabilis cleri dioecesis Agriensis, ad annum Jesu
Christi 1837. Agriae. Typis Lycei Archi-Episcopalis, 1837.
(16) Diós István (szerk.): Magyar katolikus lexikon. 7. köt. Bp.
Szent István Társulat, 2002. p. 302.
(17) lásd. 4. sz. és 21. sz. jegyzet
(18) Szecskó Károly: i. m. p. 234.
(19) Udvardy László: i. m. p. 298.
(20) Balanyi György (szerk.): Magyar piaristák a XIX. és XX.
században. Bp. Szent István Társulat, 1942. p. 36.
(21) Szántó Konrád: i. m. p. 402.
(22) Fehér Katalin: Az európai felvilágosodás pedagógiai gondol-
kodóinak művei és korabeli magyar fordításaik. URL: http://
www.drfeherkatalin.hu/upld/ford.pdf. (Letöltve: 2013. október15)
(23) Egri Hittudományi Főiskola Levéltára. A' theologiai magyar
olvasó társaság' jegyzőkönyve, p. 5.
(24) Uo. p. 36.
(25) Pukánszky Béla – Németh András: Neveléstörténet. Bp. Nem-
zeti Tankvk. 1996. VIII. fej. Iskoláztatás és pedagógia a XIX.
században. C/2. Milde – a katolikus szemléletű tudományos peda-
gógia megteremtője. URL: http://Heading18.

____________________

Domokos Mária:
 
 
Petrás Incze János
népdalgyűjtő tevé-
kenysége
 
 
    A régi időben a paraszti közösségből a tanítósá-
gon, kántorságon, papi pályán keresztül vezetett az
út felfelé. Legkorábban a kántortanító juthatott kere-
sethez, hiszen tizennyolc éves korára már végzett
ember volt. Tanító- és kántorképző működött példá-
ul Csíksomlyón és a háromszéki Kézdivásárhelyen,
a kantai iskolában. Itt végeztek a csíki és a környező
Székelyföld katolikus falvainak többnyire paraszti
származású kántorai, tanítói, és innen került ki a
moldvai csángó falvak kántorainak, deákjainak több-
sége is.  
    A moldvai csángó falvak magyar kántorainak, a
deákoknak jelentőségét már többen elemezték és
méltatták: Seres András, Tóth István György, és
legalaposabban,  legrészletesebben Tánczos Vilmos.
Egészen sajátos, eléggé meg nem becsülhető szerep-
lői ők az egykori csángó életnek. Ők azok, akik a
közösségen belül élnek, velük egy nyelvet beszél-
nek, de írástudók is egyszersmind, és a falu életét
keretező és irányító vallási cselekményeket – a szi-
gorúan liturgikus, papi tevékenységen kívül – veze-
tik. Körülbelül az 1930-as évekig bizonyos értelem-
ben ők a moldvai csángó közösségek szellemi veze-
tői.
    A kántorság gyakran öröklődik, családon belül
hagyományozódik. Ilyen kántorcsaládból származott
a Forrófalván, 200 évvel ezelőtt született Petrás Inc-
ze János. Apja, nagyapja, dédapja is kántor volt For-
rófalván. Petrás Incze a kántorságnál is magasabbra
jutott, szerzetes pap lett.  
    De hogy került a folklórgyűjtéshez?  
    Döbrentei Gábor, az Akadémia rendes tagja, ko-
rábbi titkára 1841 július-augusztusában hosszabb

moldvai római katolikus püspökkel és annak titkárá-
val, Petrás Inczével. Döbrentei érdeklődik a moldvai
magyarok iránt, és meglehetősen jól tájékozott felő-
lük. Ismeri Gegő Elek három éve megjelent könyvét,
maga pedig a Régi Magyar Nyelvemlékek sorozatban
éppen a Moldvában 1466-ban másolt, első magyar
nyelvű bibliafordítás kiadásán dolgozik. Örül annak a
lehetőségnek, hogy moldvai magyarokkal közvetlen
kapcsolatba kerülhet, beszédüket hallhatja. Már első
nap beszédbe elegyedik Petrással és rajta keresztül
megismerkedik a püspökkel is. Harmadnapra elkészít
Petrásnak egy 38 pontból álló, a moldvai magyar élet
minden területére kiterjedő kérdőívet, melyre Petrás
még ott megírja és püspökével láttamoztatja a részle-
tes választ. Döbrentei magával viszi az írást, jelentést
tesz róla a Magyar Tudós Társaság nagygyűlésén,
ahol ennek publikálását is elhatározzák. Minthogy
további adatokra, Moldvában esetleg még fellelhető
régi magyar írásokra számít Petrástól, vár a közrea-
dással. Petrás hamarosan jelentkezik is két levéllel.
Az elsőben arról ad hírt, hogy írásban adott korábbi
vélekedésével szemben mégiscsak vannak dalaik a
csángóknak.
    Engedjenek meg itt egy kis kitérőt. Mai ismereteink
birtokában alig hisszük el, de igaz, hogy a
Csíktaplocán született Gegő Elek, és a Forrófalván
született Petrás Incze egyaránt meg volt győződve
arról, hogy szülőföldjük dalkincse rendkívül szegé-
nyes, alatta marad más magyar tájakénak. 1838-ban
megjelent könyvében Gegő Elek azt írja, hogy sem a
székelyeknek, sem a csángóknak nincsenek sem dala-
ik, sem meséik: “Figyelemre méltó népmondák és
dalok itt is ugy nincsenek, mint az e‘ szempontból
szegény Erdélyben. […] A dalban még szegényebbek
a‘ székelyeknél ‘s ennek hiányát keserves fütyölés és
iu! kurjongatás pótolja.”  
    Petrás is úgy gondolta, hogy a csángóknak nincse-
nek dalaik. Döbrentei kérdésére: “Vannak e Magyar
Dalaik, lehetnee illyent kapni?” talán a legrövidebb
választ adja: “Semmi más Dalt, meny asszony‘ el vite-

lénél használni szokottat, többet létezni közöttök nem
hallottam, […] más mulattató énekeket pedig az Iste-
neseken kívűl nem énekelnek, azokatis a‘ Szentegyhá-
zaikban.” Hazamenvén aztán utánajárt a kérdésnek, és
meggyőződött ennek ellenkezőjéről. Levelében men-
tegetőzve írja: „Minthogy én a köznép közt ugy szolva
nem is forogtam, kiss koromtul a magyar honban ne-
veltetvén, azért nem tudék semmi énekeltetni szokott
dalrul említést tenni. Most pedig a tapasztalat után im
ez sül ki: hogy voltak is, vannak is dallok, mellyeket a
moldvai serdülő lyányok estvéken szoktak dalolni,
főképp téli hosszú estvéken, midőn öszve jönnek
rokkájokkal fonni, és ezen öszve jövetelt guzsalyasnak
nevezik […] Illyen hét dalokat pedig le irtam Augusz-
tus 28-án Kövesallyi híveimet látogatva, egy ottlakó,
de Bogdánfalván született, tíz éve férjhez ment asz-
szonytól […] Jelenleg csak egyet közlök azért hogy
bővebb utmutatást nyerhessek miképpen leirásokra
epedig a hatodik Dall…”.  
    Petrás tehát már hozzá is kezdett a dalok gyűjtésé-
hez, egyelőre tanácsot kér és vár, hogy a lejegyzett
szövegeket a moldvai kiejtés szerint vagy köznyelvi
formában küldje, ezért leveléhez mellékelve párhuza-
mosan egymás mellé leírja az „O szegény bujdosó
legény” kezdetű dal két lejegyzés-változatát. Korai
folklór adatoknál ritkán fordul elő, hogy pontosan
tudjuk, mikor és hol történt a gyűjtés. Ez az 1841.
augusztus 28-án, Kövesalján leírt és mutatványként
elküldött bogdánfalvi bujdosó ének az első ismert
moldvai csángó folklórszövegek egyike.
     1842 tavaszán újabb küldemény, 52 dalszöveg
érkezik Döbrenteihez Petrástól, „mellyeket ismét saját
kezemmel irogattam öszve, a lyányok énekeibül,
mellyek ugyan mind poëzisra, mind tartalomra nézve
elég alacsonyok, de … ezeknél jobbat nem kaphat-
tam…”. Döbrentei végül még az 1842-es év folyamán
három részre osztva közli a csángó anyagot a Tudo-
mánytár 12. kötetében: saját 38 kérdését Petrás rájuk
adott válaszaival, Petrás két levélrészletét és az „O
szegény bujdosó legény” kezdetű dal szövegét, végül

pedig az 52 „köznépi magyar dal”-ból az első 21-et.
Négy év mulva majd ezek a szövegek jelennek meg
az Erdélyi János  által összeállított Népdalok és
mondák első kötetében, és ezek képviselik a moldvai
magyar népköltést egészen az 1870-es évekig.
(Ekkor kezdi el a Magyar Nyelvőr darabonként köz-
readni a Petrás által óvatosságból Rokonföldi álné-
ven beküldött népnyelvi adalékokat és dalszövege-
ket.)
    Petráshoz 1843-ban megkapja a Tudománytárat
Döbrenteitől, benne a kinyomtatott Feleletekkel, a
levelekkel és dalszövegekkel. Ez fellelkesíti, újabb
füzetet állít össze Klézsén – időközben Pusztinából
ide helyezték – és 1843-ban ezt is elküldi
Döbrenteinek levele mellékleteként. A második
gyűjtemény 34 dalszövegből áll, csak klézsei dalokat
tartalmaz. Nagy gondot fordít benne a kiejtés hű
leírására, „mennyire lehettséges volt sajátszerü
hanglejtéseikkel” adja vissza a leányoktól  leírt szö-
vegeket. Egyes, általa tipikusnak tartott nyelvi jelen-
ségekre, tájszavakra, különös szóalakokra a dalszö-
vegekhez fűzött jegyzeteiben utal. Jegyzetei nem-
csak nyelvi vonatkozásúak, hanem számos értékes
néprajzi adalékot is tartalmaznak, így jelentősen
növelik Petrás közlésének nyelvi és néprajzi értékét.
    Petrás népdalgyűjtése összesen tehát csaknem 90
dalszövegből áll. Műfaj szempontjából nagy részük
lírai dal és keserves, van köztük néhány táncdal és
egy-két csúfoló, megjelenik bennük bujdosó dal és
történeti ének egy-egy strófája is. Rendkívül gazdag
a gyűjtemény balladák tekintetében, noha e műfaj
irodalmi „fölfedezése” akkor még nem történt meg,
sőt az egykorú kéziratos énekanyagban is alig-alig
találkozunk vele. Ez tovább emeli Petrás gyűjtésé-
nek értékét. Az 1841/42-es dalcsoportban a követke-
ző régi balladák első följegyzése található: Molnár
Anna, A szívtelen anya, Három árva, Oláhul
Merinka (Kegyetlen anyós), továbbá a Párjavesztett
gerlice balladás dal két, egymástól eltérő változata.
A második küldeményben két balladát találunk a
gyűjtemény lezárásaként, ezek a Nagy hegyi tolvaj
és a Miorita (Megölt havasi pásztor).
    Petrás gyűjtésének nemcsak viszonylag korai
időpontja adja az értékét, hanem pontossága és hite-
lessége is. Adatközlői közt él, közülük való, ezért
szó és szokás magyarázatai, meghatározásai és
egyéb megfigyelései érvényesek és pontosak.  
    Petrás Incze Jánosra emlékezve szólnunk kell
Domokos Pál Péterről is, aki a legnagyobb szolgála-
tot tette Petrás Incze megismertetése ügyében. Már
a Moldvai magyarság első, 1931-es kiadása tartal-
maz Petrásra vonatkozó adatokat. Később, 1953
nyarán rátalált Petrás szenzációszámba menő kéz-
iratos népdalanyagára. Ezeket a Rajeczky Benja-
minnal közös Csángó népzene I. kötetében, 1956-
ban teljes egészében közreadta. Domokos Pál Péter
módszeresen folytatta a Petrás írásai utáni kutatást,
így lelt rá levelezésére az akadémiai levelezés és a
Szent László Társulat iratai között. Mindezeket
együttesen publikálta „…édes Hazámnak akartam
szolgálni” című könyvének második részében.
                                                        Domokos Mária

________________________

 

Trunki Péter:
Petrás Ince nyelvkutató tevékenységéről

 

Petrás Incze János sokoldalú tevékenysé-
ge megnehezíti munkásságának címszavas
meghatározását. Mindamellett, hogy elis-
merjük néprajzi és nyelvtudósítói munkássá-
gát, az élethivatás szentségét és a vele járó
feladatokat mindennél előbbre tartotta, hi-
szen ezért tért vissza Moldvába és állt népe
szolgálatába. Hogy milyen létszámú nyájat
vezethetett, ma nehéz volna megjósolni.
Összességében talán ötezren lehettek. Szét-
szórtan, elhagyatottan, várva az anyanyelvű
igére, amely mindenki számára, kicsinek,
nagynak egyaránt érthető és követhető. Ha
mai távlatból törekednénk tehát meghatároz-
ni munkásságát, csakis a sokoldalúság felől
férhetünk hozzá, ebbe életrajzi események
és érzelmi szálak éppen úgy beletartoznak,
mint a műveltség terjesztésének felelősség-
teljes, már-már hírnöki szerep vállalásának
kétoldalúsága: a magyarság egészéről való
moldvai híradás, illetve a magyar nemzet
csángókról való értesítése.  
    Föltehetjük a kérdést: milyen körülmé-
nyek közt dolgozott Petrás, avagy kikhez
juthatott el az ő lelkipásztori üzenete? Terü-
letileg a Klézsétől Sászkútig terjedő öveze-
tet a Szeret jobb oldalán mind az ő hatáskö-
rébe tartozott, ráadásul az útvonalból eléggé
kieső Kápota is, amelynek temploma a
Szent László Társulattól kapott adományok-
ból Petrás irányításával épült. Szekéren tette
-e meg ezt távolságot vagy gyalog, azt sem
tudjuk. Talán vegyesen. Pokolpatakra el-
menni, könnyű volt. Ma sem nehéz.
Külsőrekecsinbe gyalog „átszaladni” röpke
másfél-két óra alatt, nem jelenthetett oly
nagy erőfeszítést. Az emberek többsége a
közel múl t i g gyal og hágot t  át  a
Klézseirésznek nevezett helyen, hogy roko-
naival és ismerőseivel találkozhasson, vagy
Klézse búcsúján részt vegyen.  A szászkúti

főutat a közel harminc kilométeres távolság
ellenére szekéren könnyen megtehette, de
Kápotára eljutni még ma is körülményes.
Megbízatásának lelkiismeretességét a legtá-
volabbra eső Kápota példájából könnyen
lemérhetjük.
    Papi hivatala mellett nagy érdeklődéssel
és ráérzéssel figyelte a helyiek megrögzült,
régiségszámba menő szokásait, a naptári
ünnepek megélését, gazdálkodását, állattar-
tását, népviseletét és a hagyományos parasz-
ti életforma megannyi sajátosságát. Megfi-
gyeléseinek leírására az életszerűség és hite-
lesség a legtalálóbb kifejezés.  
    Nyelvtudósítói munkássága 19. századi
tekintetben máig egyedülálló. Nem mintha
mások nem foglalkoztak volna a csángó-
kérdéssel. Petrás írásmódját a laikus ember
által tapasztalt valósághoz való hűsége eme-
li ki az egyéb korabeli, gyakran regényes
színezetet öltő munkák sorából. Nem késle-
kedett megvallani, hogy bizonyos kérdések-
ben Gegőnek „igen nagyon sántított tolla”,
mert nála a hiteles tájékoztatáson mind a
hallomás, mind az olvasmányosság felülke-
rekedett.
    A gyűjtések elindításában Döbrentei Gá-
bornak és Szarvas Gábornak volt a legfonto-
sabb szerepe, egyiknek a 38 kérdésre adott
válaszok révén, másiknak a Magyar Nyelv-
őrben megjelent írások által. Petrás válaszolt
a felhívásokra és ezt követően mindvégig
figyelemmel kísérte a moldvai magyarság
nyelvének alakulását. Természetesen, Petrás
kapcsolatrendszere jóval tágabb lehetett.
Domokos Pál Péter ezt írja róla: „Petrást a
csángómagyar nyelvet tanulmányozó ma-
gyar tudósok sora kereste fel klézsei ottho-
nában: Munkácsi Bernát, Ballagi Aladár,
Kunoss Ignác és Szarvas Gábor. A Magyar
Nyelvőrt alapító Szarvas Gábor nyerte meg

Petrást, hogy lapja számára néprajzi cikke-
ket küldjön. [Bekezdés.] Petrás a népdalok,
nyelvi adatok, találós kérdések sorát küldi a
Nyelvőrnek” (Domokos Pál Péter: … édes
Hazámnak akartam szolgálni. Budapest,
1979: 1302). Ebből adódóan a gyűjtések
néprajziak és nyelviek egyszerre. Gondol-
junk arra, hogy az „O szegény bújdosó le-
gény” kezdetű dalt eredeti és „magyarhoni”
változatban egymás mellett küldi el (im.
1353).
    Döbrentei Gábor kérdései között több
kérdés válasza tartalmaz nyelvre vonatkozó
megjegyzéseket. A nyelvkutatást főleg a
10., 15., és a 37. kérdések válaszai ragadják
meg. Elsőben a családnevekről érdeklődik,
másodikban a hangok ejtéséről, harmadik-
ban pedig egy „ABC szerinti Szókönyvecs-
ke készítését” várná el tőle, ami ilyen for-
mában soha nem valósult meg. A családne-
vek összegyűjtésére vonatkozó kérés gya-
korlati haszna mintegy húsz gyakori család-
név összeírása volt. A hangok ejtéséről szó-
ló válasz lényegében négy problémát említ,
abból három hangtani, egy pedig alaktani.
A hangtaniakból egyik az é magánhangzó-
ra, másik kettő a cs és az s ejtésére vonatko-
zik. A negyedik megfigyelése a kicsinytő
képzők gyakori használatára hívja fel a fi-
gyelmet. A cs és s ejtésére vonatkozó meg-
figyelése komoly vitát gerjesztett a nyelvé-
szek táborában. Nem az ejtés különlegessé-
ge osztotta meg a nyelvtudósokat, annál
inkább annak minőségi pontossága, amely-
ről még a kor fonetikáinak sem volt egysé-
ges álláspontja.
    Petrás Ince János népdal- és szógyűjtései
nyelvi szempontból egységet alkotnak.
Mindenestül beleillenek, és szoros részüket
képezik a magyar nyelvjárásgyűjtés korabe-
li intenzív ritmusának. Már önmagában az a
tény felbecsülhetetlen, hogy Petrás az indu-
ló akadémiai folyóiratnak, a Magyar Nyelv-
őrnek, a magyar nyelvtudósokat tömörítő
lapnak lesz munkatársa. Küldeményeit a
főszerkesztő, Szarvas Gábor közli és bekap-
csolja a szakmai élet vérkeringésébe, ezáltal
folyamatos hivatkozási alapnak számítanak
minden csángó nyelvet kutató számára. Pet-
rás kisebb nagyobb nyelvészeti gyűjtései-

nek tematikai sokszínűsége (találós kérdé-
sek, helynevek, családnevek, ragadványne-
vek, szószedet, stb.) egyben jelzésértékű az
utókor számára. Már önmagukban is mutat-
ják a kutatási lehetőségek sokszínűségét,
amelyből Petrás alkalomszerűen válogat. A
„szókönyvecske” tehát nem született meg,
de a megjelent szóanyag – ha nem is egysé-
ges elgondolás szerint készült – mutatja Pet-
rás nyelv iránti érzékenységét.
    Korábban már utaltam Petrás Ince
családneveket érintő gyűjtésére.
Tudomásom szerint eddig teljesen
feltáratlan maradt, hogy az 50-es évek vége
– 60-as évek elején, Klézsétől Szászkútig
bejárta filiáit és azok teljes római katolikus
népeségét összeírta, ezáltal a névkutatás
számára az egyik legpontosabb forrásul
szolgáló névösszeírást szolgáltatja. Ha
kétségbe is vonnánk az összeírás teljességét,
akkor is a legbővebb névismertetést
kapnánk a Klézsétől délre eső falvakról,
amelyek kialakulásáról jobbára csak
becsléses adatokból van tudomásunk. Petrás
a családneveket a korabeli magyar
helyesírással rögzítette, így eltér a korábbi
olaszos, ciril betűs vagy román ortográfiás
írásmódtól. Petrás névírása azért is
pontosnak tekinthető, mivel az anyakönyvek
eredetiben maradtak ránk, így nem
hordozzák más kezek írásának tévedéseit. A
mai névanyag és az összeírások folyamatban
levő adatfeldolgozás ismeretében
elmondható, hogy kevés kivételetől
eltekintve Petrás névösszeírásai kellő alapot
nyújtanak a plébániájához tartozó hivek
névanyagának hiteles megismeréséhez és
feldolgozásához.

____________________________

 

Részlet Iancu Laura  Petrás Incze János című művéből

 

Klézse
 
           (1841)
           2. jelenet
 
                Megjelenik a segédkántor.
 
 
SEGÉDKÁNTOR Diczértesszék Ézuskának
szen’neve!
 
PETRÁS Mindörökké dicsértessék!
 
SEGÉDKÁNTOR Páter Jánosz! Diószénben haldok-
lik a Demse Ágoston apja, kocsit küldtek, ha atyám
megkönyörülne s a szent kenettel szenvedésit
megkönnyebbítné! Erősen óhajtozik utána! Három-
szor hitték megholtnak, órák múltán mindannyiszor
felkiáltott, papot hívatott.
 
PETRÁS Elutazott tán a valeni páter?
 
SEGÉDKÁNTOR Demsének csak az a pap, ki ma-
gyar… Makacs ember hírében állt örökké… Még a
rettegés sem rázza le róla rossz szokásait.
 
PETRÁS Ha a páter értésére jut, a temetést is megta-
gadja tőle! Más búzájában én nem arathatok!
 
SEGÉDKÁNTOR Azt akarják, hogy páter Jánosz
temesse el!
 
SZOLGA Attól függ, mikor hal meg! Jánosz páter
éppen útra készül.
 
SEGÉDKÁNTOR Úgy…!
 
PETRÁS Valóságos darázsfészket zúdítna fel ártat-
lan kezem, ha…
 
SZOLGA Láttam én atyám, láttam én, hogy örökké
kaján szemmel nézte az az eleven eszű pap atyámat!
 
SEGÉDKÁNTOR Az öreg Demsét istenfélőnek is-
mertem meg, a nagy bűnnek még az árnyékától is
félt.
 
SZOLGA Ezzel mind így vagyunk!

SEGÉDKÁNTOR (Mihályhoz fordulva.) Jó, hogy
szóra bírod a szádat! Halálos ágyadon érted is szót
emelek majd!
 
SZOLGA Nehogy nekem kelljen előbb megemelnem
a kalapomat előtted!
 
PETRÁS Fiaim! Fiaim! Mérget ittatok!? A kicsi bűn
éppúgy lealacsonyítja az embert, mint a nagy vétek!
Viselkedjetek!
 
 
A szolga kimegy.
 
 
SEGÉDKÁNTOR (Megrázza magát. Mihály után
kiált.) Jössz te még… eh… paraszt…! (Petrás felé
fordul.) Ezer ördög lakik ebben az emberben! Eszi a
méreg, hogy vele ellentétben, ki mekegni sem tud
oláhul, én szót értek a tanítóval s keresem a jó ked-
vét. (Hangnemet vált.) Mondom, páter, az öreg
Demse a böjtöket megtartotta, három nap a héten
kenyéren s vízen élt, ünnepnapon két misét hallgatott
ki. Többet segítette az embereket, mint a fejedelem,
amióta fennállásának híre van. Lelkébe ugyan nem
láthattam, de ilyen ember szívében csakis Isten la-
kozhat. Könyörüljön meg rajta, atyám! A kocsi a
kapuban… Elkísérem! (Petrásra pillant, aki elejtett
fejjel néz maga elé.) Ne késlekedjen, páter! Demse
oly kemény a maga hitében, készebb lesz gödörbe
vettetni magát egyházi temetés nélkül, mintsem hogy
olasz pap által hantoltasson el!
 
PETRÁS Kísértés földje… Ahány magyar falu, any-
nyi felé szakadjak… Rendeletben kaptam, hogy a
szent gyónást nem fogadhatom el magyarul a hívek-
től…
 
SEGÉDKÁNTOR Mi több, elviselni a színlelt dorgá-
lást, vagy megmenteni a lelket a kárhozattól? S az-
tán, ki fogja megtudni, hogy Demse milyen nyelven
szabadult meg szeplőitől?
 
PETRÁS A parancs minden körülmény között pa-
rancs, s én hűségre esküdtem fel. Isten irgalmának
világos jele, hogy a püspök úr kivételes engedelmet
adott arra, hogy haldokló ágyánál magyar nyelven is
elfogadhatom a szentgyónást, ha a beteg okvetlen
úgy kívánja… legyen.

_________________

 


    Halász Péter:
 
     „…a történeti kutatás nem önmagáért van!”
 
       Benda Kálmán halálára

 

Az ember általában hajlamos, hogy azt
higgye, szemlélete, gondolkodása és elköte-
lezettsége nem a vak véletlen műve, hanem
valóságos élmények, találkozások és esemé-
nyek alakították. Hogy – különösen ifjúkor-
ban – láthatatlan kezek, talán sugárzások
befolyásolták, végül is milyen ügyért, esz-
méért ránt kardot, száll síkra, ha úgy hozza a
sors. Magam különösen hajlok arra, hogy a
kézbevett olvasmányok nagyon is iránymu-
tatók lehetnek; azt azonban, hogy ezeket az
olvasmányélményeket a véletlennek vagy a
gondviselésnek köszönhetjük – nem tudnám
megmondani.
 Mint ahogy azt sem tudom felidézni,
miként került a kezembe még gimnazista
koromban Benda Kálmán 1942-ben megje-
lent, Bocskai Istvánról szóló könyve. Tanul-
mányi versenyen jutalmaztak vele? Aján-
dékba kaptam? Nem kölcsönöztem, az biz-
tos, mert hosszú éveken keresztül többször
is elolvastam és tudom, hogy olyan élményt
nyújtott, ami – néhány más könyvvel együtt
– alapvetően megszabta a történelemmel
való érzelmi kapcsolatomat. Abban az idő-
ben ugyanis – az 1950-es évek derekán –
amikor az iskolákban csak a marxizmusnak
nevezett vegyszerrel kilúgozott, minden él-
ményszerűségtől, izgalmasságtól és tanul-
ságtól megfosztott „történelemhez” jutot-
tunk, olyan friss levegő csapott meg a könyv
olvastán, amiből megtudhattam, hogy a tör-
ténelem az igazi történész – aki egy sze-
mélyben tudós és tanár – lelkéből fakadóan,
a legizgalmasabb regénynél is lebilincse-
lőbb. Ezt a varázslatot, hősöket megelevení-
tő erőt, tanulságokat megfogalmazó erköl-
csiséget, eseményeket fölmagasztaló erköl-
csiséget kerestem azután minden történelmi

munkában, s elmondhatom, hogy bizony
nagyon kevésben találtam meg. Benda
Bocskaija lett a mércém öntudatlanul is,
ehhez mértem minden históriát, ha nem is
gondoltam rá minduntalan.
 Jóval később, mikor már személyesen
is megismertem, s egyben-másban a mun-
katársa is lehettem a barátai és tisztelői által
csak Marcinak, Marci bácsinak titulált
Benda Kálmánnak, ez az érzésem még kie-
gészült a kitűnő előadónak és a közvetlen,
tudósi mivoltát, rangját sohasem külsősé-
gekkel hangsúlyozó atyai barátnak kijáró
elismeréssel.
 Életének, tudósi munkásságának ki-
emelkedő csúcsai és szakadékai a becsüle-
tére kényes, XX. századi magyar értelmiség
sorsát, kálváriáját példázzák. A Monarchia
utolsó békeévében, 1913-ban született
Szent László városában, a Partium gyöngy-
szemében, Nagyváradon. Apai ágon kuruc
hagyományokat őrző beregi református csa-
ládból, anyai ágon pedig az erős katolikus
öntudatú Jászságból érkezett, s ebben az
összefonódásban sajátos színt jelentett,
hogy a család 1919-től Budapesten élt. Em-
lékszem, hogy Jászberényben, az egyik
csángó fesztiválon tartott előadása előtt,
kávéját kavargatva nagy szeretettel beszélt
családjának jászsági ágáról, s milyen jóleső
mosolygással nyugtázta, amikor felvetettük,
hogy talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy
református létére olyannyira elkötelezte
magát a moldvai Jászvásárhoz kötődő kato-
likus csángómagyarok kutatásának.
 A Lónyai utcai Református Gimnázi-
umban érettségizett – két esztendővel édes-
apám után. Már itt bekapcsolódott a cser-
készmozgalomba, ahonnan egyenes út ve-

zetett az Eötvös Kollégium szellemi kohójá-
ba. Az 1930-as évek elején vagyunk, a falu-
kutató mozgalom, sőt mozgalmak virágkorá-
ban. Egyfelől a valóságmegismerő országjá-
rások, másfelől pedig bécsi, berlini, párizsi
tanulmányai formálták lelki alkatát, világné-
zetét, alakították a magyarságot és Európát
mindig egységben, kiegyensúlyozottságban
látó szemléletét.
„Aki nem tudja, merre akar hajózni,
soha sem kap kedvező szelet” – tartja a gö-
rög mondás, s erre gondolva kell látnunk
Benda Kálmán elhivatottságát, amely az
egyetem elvégzése után Tatára, a Magyary
Zoltán által indított Komárom megyei táj- és
népkutató mozgalom műhelyébe vitte. Ennek
keretei között két esztendeig vezette az itt
működő népfőiskolát. Ilyen gyökereken haj-
tott ki aztán munkásságának az az ága, amely
1988-tól a Népfőiskolai Társaság elnöki
tisztségében virágzott. A tatai Népfőiskolá-
ból került 1943-ben a Teleki Pál által szerve-
zett Tudományos Intézetbe, amelynek fő fel-
adata a háború utáni béketárgyalások előké-
szítése, az ehhez szükséges ismeretanyag
összegyűjtése volt. Hamarosan – és igen fia-
talon – az intézet igazgatóhelyettese lett, s az
is maradt egészen 1948-ig, amikor aztán,
mint hazánk oly sok hasznos intézményét,
ezt is felszámolták. A kommunista diktatúrá-
nak nem volt szüksége sem a magyarságku-
tatás Teleki Pál, Györffy István és Magyary
Zoltán által létrehozott központjára, sem pe-
dig a fiatal és ígéretes tudósra, Benda Kál-
mánra.  Utcára került tehát, és jó ideig szelle-
mi segédmunkásként dolgozott, mígnem
1953-ban a Ráday Gyűjtemény levéltárának
és könyvtárának vezetője lett.  
Benda Kálmán a gályapadból labora-
tóriumot teremtő Németh László-i lélekkel
vizsgálta csaknem egy évtizedig a magyar
jakobinus mozgalmakat, kereste és fogal-
mazta annak mozgatórúgóit. Majd pedig ösz-
szegyűjtötte Rákóczi kancellárjának, Ráday
Pálnak az iratait. Benda Kálmán azonban
nem az a fajta pozitivista történész volt, aki-
nek elsősorban az adatok összegyűjtése,
rendszerezése és kiadása fontos, bár mint
vérbeli történész, nyilvánvalóan ennek a je-
lentőségével is tisztában volt. Mégsem érte

be ennyivel! „Engem a történelemből min-
dig az érdekelt, amikor a dolgok mozgásba
jönnek” – mondta 1988-ban egy Zika Klá-
rának adott, s a Honismeretben megjelent
interjújában. Vagyis a nagyobb összefüggé-
seket, a nemzeti karaktereket, kötődéseket,
a megmaradás esélyeit kereste és vizsgálta.
Ezért zúzták be a Bocskai-szabadságharcról
írt könyvét – noha megrendelésre írta –,
mert az események száraz felsorolása és az
osztályharcos szemlélet erőltetése helyett a
XVI-XVIII. századi magyarság nemzettu-
datának, hazafiságának nyomait és jeleit
kereste, a katolikus és a protestáns érték-
rend és szemlélet hátterét, jellemzőit tárta
fel. „Bendával nincs mit beszélni – mondta
a könyvet bezúzó kiadó igazgatója –, rá
vigyázni kell!”
Az események mögé pillantani kívá-
nó történészi szemlélet vezette őt a csángó
magyarok történelmének feltárására, a vati-
káni levéltárban őrzött misszionáriusi jelen-
tések és más dokumentumok rendszerezésé-
re, közreadására. Majd ez az elkötelezettség
vitte őt a hazánkban élő, és a csángók iránt
érdeklődő, értük tenni akaró embereket ösz-
szefogó, Lakatos Demeter csángó költőről
elnevezett Egyesület alapítói közé, s lett
több mint két esztendeig az Egyesület elnö-
ke.  
 „Mindig azon az állásponton voltam,
hogy a történeti kutatás nem önmagáért van
és nem helyes, ha a tudósok egymás közt
írnak” – mondta a már idézett, 75. születés-
napja alkalmából készített beszélgetés al-
kalmával.  A történettudománynak és a tör-

ténészi hivatásnak ez a „népben és nemzet-
ben” való felfogása vezette őt közénk akkor
is, amikor az 1980-as években néhányan azt
terveztük, hogy olyan televíziós sorozatot
kellene indítani, amely úgy mutatná be a
magyar történelem jelentősebb eseményeit,
hogy egyrészt megragadja az átlagos tv-
nézőt (vonzó tájak, izgalmas részletek, dra-
matizált, játékfilm-szerű elemek, látványos
illusztrációk), másrészt a szétdarabolt ország
múltjának egységével (Rákóczi-
szabadságharc, 1848/49-es szabadságharc
stb.) dokumentálná a magyar kultúra és tör-
ténelem oszthatatlanságát. A tervezet elké-
szült, Benda Kálmán bizakodva vitte az ak-
kori kultuszminiszterhez, aki állítólag támo-
gatta is volna az effélékben döntő pártköz-
pontnál. Javaslatunk mégsem kapott zöld
utat. Sok-sok órát, napot eltöltöttünk e soro-
zat tervezésével, kidolgozásával. Utólag
megkérdeztem Marci bácsitól: nem sajnálta-
e az erre fordított, de végül is kárba veszett
időt? „Nem – mondta –, mert amíg bízunk
valamiben, addig van remény!”
 Sűrűn teleírt gyászjelentését olvasva
lenyűgöző az a sok tisztség, amit betöltött,
az a sok poszt, amelyek mindegyikén igye-
kezett helytállni. Talán csak egy tucat ha-
sonlóan elkötelezett, a magyarság történel-
mét nem csak tudománynak, de sorskérdés-
nek is tekintő igaz történész, levéltáros, pe-
dagógus, könyvtáros, szerkesztő, tudomány-
szervező tudná betölteni azt az űrt, amit
Benda Kálmán hagyott halálával maga után.
 De hol van az a tizenkét igaz ember?

 

______________

 

 

Benda Kálmán emlékezete születésének
centenáriumán
Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális
Egyesület gyűlése
Barna Gábor
2013. november 6.
 
   A Lakatos Demeter Csángómagyar Kultu-
rális Egyesület első elnöke volt Benda Kál-
mán 1990-1994 között, ezért emlékezünk rá
születése centenáriumán megkülönböztetett
tisztelettel és szeretettel. Születése hónapjá-
ban vagyunk, hiszen Benda Kálmán 1913.
november 27-én született Nagyváradon.
Édesapja partiumi, beregi református kisne-
mesi családból származott, édesanyja katoli-
kus jász volt Jászberényből. A 18. század
végétől élő rend alapján az apai vallást vitte
tovább – református lett. De nyilván családi
örökségként is volt benne egy ökumenikus
szellem. Halász Péter említi megemlékező
cikkében, hogy egy alkalommal Jászberény-
ben, a csángó fesztiválon megemlítették ne-
ki, biztosan jászsági gyökerei miatt foglal-
kozik oly szívesen a Jászvásári püspökség-
ben élő moldvai magyarokkal. Csak mosoly-
gott rajta.
   Én történelem szakos hallgatóként már
ismertem a nevét, hiszen olvasni kellett a 17
-18. századi magyar történelemmel foglal-
kozó írásait a debreceni egyetemen. S jó volt
megtapasztalni, hogy a nagy tudós milyen
kedves, közvetlen ember. Ilyennek ismertem
meg őt 1990-ben, amikor az Agrárgazdasági
Kutatóintézet tanácstermében megtartott
beszélgetéseken kiformálódott egyesüle-
tünk. Csak Marci bácsinak szólítottuk. Én
sokáig azt hittem, hogy valamiféle családi
megszólítás alapján. Csak később tudtam
meg, hogy a Bendák praedikátuma, nemesi
előneve a marczinfalvi volt. A Marci meg-
szólítás ebből eredt.
   Benda Kálmán történelem-földrajz szakot
végzett az 1930-as években a Pázmány Péter
Tudományegyetemen. Itt szerzett 1937-ben
tanári és bölcsészdoktori oklevelet. Közvet-
lenül végzése után, 1937–1938-ban, Bécs-
ben, Berlinben és Párizsban tanult ösztöndí-
jasként. Egyetemi tanulmányai alatt az Eöt-
vös Kollégium tagja volt. Az Eötvös Kollé-

gium tagja volt. Az Eötvös Kollégium híres
műhelyében nemcsak szaktudománya alap-
jait sajátította el, hanem nagy nyelvismeret-
re is tett szert. A kiváló fiatal tudós Szekfű
Gyula köréből jó szellemi poggyásszal föl-
szerelve tölthetett Párizsban hosszabb ta-
pasztalat- és ismeretszerző időt. Ez volt az
Annales-iskola kibontakozásának időszaka.
Szekfű Gyula ebben az időben a magyar
katolikus történetírók munkaközösségét ve-
zette. S híres, magas színvonalú évkönyvük
a Regnum volt.
   1936 és 1938 között a PPTE Magyar Tör-
téneti Intézete, illetve Újkori Egyetemes
Történetei Intézete munkatársa volt kutatási
ösztöndíjasként. 1938-ban a Tatai Népfőis-
kola igazgatójává nevezték ki, ahol négy
évet töltött. Nem volt véletlen tehát, hogy
1988-ban a Magyar Népfőiskolai Társaság
elnöki tisztét is elvállalta. Teleki Pál közeli
munkatársaként részt vett a népi művelő-
dést szorgalmazó és szervező mozgalmak-
ban. Az 1930-as évek végén a budapesti
Református Gimnázium óraadó tanára, illet-
ve a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztéri-
um segédfogalmazója volt. 1942 és 1945
között a Teleki Pál Tudományos Intézetnél
dolgozott tudományos munkatársként. A
második világháború után a Történettudo-
mányi Intézetté átnevezett kutatóhely igaz-
gatóhelyettese volt 1947-ig. Eközben 1945
és 1949 között a Pázmány Péter Tudomány-
egyetemen török kori magyar történelmet
oktatott. 1947 és 1949 között a Kelet-
európai Tudományos Intézet helyettes igaz-
gatója volt, amikor állásából politikai okok-
ból elbocsátották. Ennek egyik oka az volt,
hogy édesapja, a beregszászi születésű
Benda Gyula, a Ludovika Akadémián taní-
tott.
   Ezután alkalmi munkákból élt, majd 1950
-től a Dunamelléki Református Egyházke-
rület levéltárosaként dolgozott. 1957 után
rövid ideig az MTA Történettudományi In-
tézetének igazgatóhelyettese, majd 1958 és
1983 között munkatársa, majd főmunkatár-
sa volt. 1983-ban osztályvezetővé nevezték
ki, 1985 és 1987 között tudományos tanács-
adói megbízást kapott, majd nyugállomány-
ba vonult, de tanácsadóként továbbra is

részt vett az intézet munkájában.
1961-ben védte meg a történettudományok
kandidátusi, 1979-ben akadémiai doktori ér-
tekezését. Az MTA Történettudományi Bi-
zottságának lett tagja. 1990-ben megválasz-
tották a Magyar Tudományos Akadémia le-
velező, 1991-ben pedig rendes tagjává. 1980
-tól a Dunamelléki Református Egyházkerü-
let Ráday Gyűjteményét vezette. Részt vett a
História című tudományos szakfolyóirat
szerkesztőbizottságának munkájában. 1975
és 1977 között a Juhász Gyula Tanárképző
Főiskola tanára volt. 1984-ben az Eötvös Lo-
ránd Tudományegyetemre címzetes egyete-
mi tanári címet kapott. Történészi és levéltá-
rosi munkásságát Széchenyi-díjjal ismerték
el. Halála után posztumusz Magyar Örökség-
díjat kapott. Azaz a fiatalon ígéretesen indu-
ló, majd a szocializmus idején kissé félreállí-
tott tudósi pálya a rendszerváltozás után
megkapta a méltó elismerést minden téren.
    Fő kutatási területe az újkori magyar mű-
velődés- és politikatörténet volt, valamint
sokat foglalkozott az Erdélyi Fejedelemség
történetével is. Kutatta a Bethlen- és Bocskai
-kor, de a Rákóczi- és Martinovics-kor histó-
riáját is. Legfontosabb munkái is ezekről a
korszakokról szólnak: Bocskai függetlenségi
harca, a magyar jakobinusok, a magyar rendi
ellenállás. De kutatta a magyar népi és nem-
zeti művelődés történetét is. Tudománynép-
szerűsítő rádió- és televízió-műsoraival is
megbecsülést szerzett magának. Azt vallotta,
hogy "... az a történész, aki csak önmaga
vagy néhány szakember számára kutat és ír,
az nem teljesíti a feladatát, hiszen igenis arra
van szükségünk, hogy népünk minél na-
gyobb rétegeinek adjunk történeti látást, fel-
világosítást és mivel a ma problémáit is csak
az tudja helyesen megítélni, aki tudja, hogy a
múltból hogyan és honnan jutottunk el oda
ahol vagyunk és a jövőt is csak az tudja he-
lyesen tervezni, aki látja az egész történeti
nagyobb vonalat. - Én mindig azt vallottam,
hogy igenis szükséges minél szélesebb réte-
geknek történeti műveltséget és látást adni. -
A magam részéről ennek igyekeztem megfe-
lelni." – mondta. Ezek a gondolatai engem
nagyon emlékeztetnek nagy elődöm, a kato-
likus Bálint Sándor szegedi néprajzprofesz-

szor szavaira, aki egy 1961-ben írott levelé-
ben így beszél: „[…] az az alkotás nem le-
het hiteles, amelyik emberi egyoldalúságok-
ból, bármennyire is hangoztatott alkotói
önzésből született” (Levele Lang Ernőhöz
1961. XII. 3. Lang 1984. 86-87.), hiszen
„…az én másokért adatott”.
• A magyar nemzeti hivatástudat történe-
te a XV–XVII. században (1937)
• Bocskai István (1942)
• A török kor német újságirodalma (1942)
• Bocskai István függetlenségi harca
(1952)
• A magyar jakobinusok iratai I–III.
(1952–1957)
• A Bocskai-szabadságharc (1955)
• Ráday Pál iratai I–II. (társszerző, 1955
–1961)
• A magyar jakobinus mozgalom történe-
te (1957)
A négyszáz éves debreceni nyomda (Irinyi
Károllyal, 1961)
• Emberbarát vagy hazafi? Tanulmányok
a felvilágosodás korának magyar történeté-
ből (1978)
A magyar korona regénye (Fügedi Erikkel,
1979)
• Magyarország története 1790–1848 I–
II. (társszerző, 1980)
Magyarország történeti kronológiája I–IV.
(főszerkesztő, társszerző, 1981–1982)
• Habsburg abszolutizmus és magyar ren-
di ellenállás a XVI–XVII. században (1984)
Moldvai csángó-magyar okmánytár I–II.
(1989)
Bocskai István levelei (1992)
   A rendszerváltás előtti évben, 1989-ben
jelentette meg a Magyarságtudományi Inté-
zet kiadásában a moldvai csángók okmány-
tárat, amely 1467-1706 közötti időszakból
közöl különféle nyelveken dokumentumo-
kat, okmányokat. Számunkra, Egyesületünk
számára talán ez a legfontosabb műve. Ez
nem egyszemélyes munkája volt, hanem ő
irányította az anyag feltárásán és kiadásán
dolgozó munkacsoportot, amelynek egyik
fontos, munkás tagja a már szintén elhunyt
Tóth István György volt Jászay Gabriella és
Kenéz Győző mellett. Olyan kiváló külső

munkatársakkal dolgozott, mint Pásztor La-
jos, a Vatikáni Titkos Levéltár igazgatóhe-
lyettese, a jezsuita Lukács László, a rend ró-
mai történelmi intézetének munkatársa. A
kötet bevezető tanulmányát és a jegyzeteket
Benda Kálmán írta – máig egyik legjobb át-
tekintése a moldvai magyarok történetének.
Érdemes olvasni, a forrásközléseket pedig
kutatni.
   Sokszor találkoztunk a Ráday Könyvtár-
ban, dolgozószobájában, hiszen ott tartottuk
e g ye s ü l e t ü n k  v e z e t ő s é g i  ü l é s e i t .
Tapaszhattuk, hogy ezekben az években szí-

vének talán legkedvesebb művén, a refor-
mátus bölcsészkar megalapításán dolgozott.
Ő adott helyet 1991 márciusában Domokos
Pál Péter 90. születésnapi köszöntésének –
ez volt talán a Lakatos Demeter Egyesület
első, nyilvános fellépése. Az előadások Ha-
lász Péter szerkesztésében megjelentek.
   Benda Kálmán 1994. március 13-án Bu-
dapesten hunyt el. Emlékét egyesületünk a
történelemtudománnyal, a református egy-
házzal, a Ráday Gyűjteménnyel együtt
megőrzi.
                                             2013. november 6.

 

_____________________

 

Kóka Rozália:
 
 
FERENCZ ÉVA HALÁLÁRA

 

Nem voltunk közeli barátok, nem jártunk
össze, főként közös szereplésekkor találkoz-
tunk. Leggyakrabban az 1970-es-80-as évek-
ben, az Egyetemi Színpad virágkorában,
amikor mindketten Domokos Pál Péter feled-
hetetlen, a moldvai csángókról szóló előadá-
sainak rendszeresen  közreműködő tagjai
voltunk. Budai Ilona, Faragó Laura, Ferencz
Éva énekeltek, én meséltem.  
    1993-ban, szeretett mesterünk, példaké-
pünk halálának egy éves évfordulójára Fe-
rencz Éva szervezett a Pesti Vigadóban
nagyszabású emlékestet. Egybegyűjtött ben-
nünket, „régieket”, de velünk emlékezett ak-
kor Kallós Zoltán is, és még sokan mások,
akik szerették és tisztelték a „csángók apos-
tolát”.  
    Az utolsó közös szereplésünk 2009-ben
volt a Magyarok Házában. Ez alkalommal
Horváth Árpád az Egyetemi Színpad egykori
igazgatója hívott össze bennünket, „egyetemi
színpadosokat”.
    Valahányszor találkoztunk Évával, mo-

solygott, áradt belőle a szeretet, a kedves-
ség, csicsergett, mint egy aranyos kismadár.
Kölcsönösen elsoroltuk, hogy ki mit csinál
éppen, s ha úgy adódott, megajándékoztuk
egymást egy-egy lemezzel, könyvvel. Min-
dig csodáltam a szépségét, mélyen átélt
énekelését, imáit. Nem tudtam, miként fel-
tehetően mások se, hogy ez nem csupán
előadói teljesítmény, nem sejtettem, hogy
milyen hatalmas a szívébe zárt fájdalom.
Csak egyszer borult a nyakamba ja-
jongva, zokogva, talpig feketében, 1992-
ben, amikor elveszítette az édesanyját.  
Utoljára 2013. szeptember 21.-én,
Egerben, a Hittudományi Főiskolán, a Pet-
rás Incze János néprajztudós szerzetes tisz-
teletére rendezett tanácskozáson találkoz-
tunk. Az első sorban ültem, figyelmesen
hallgattam az előadókat, amikor váratlanul
mellém ült. Görcsösen megszorította a ke-
zemet, majd lázasan suttogta:
-  Rozikám! Segíts!
Meghökkenten tekintettem rá. Kétségbe-

esett, beteg, csonttá fogyott ember kapaszko-
dott belém. Szólították, felállt, behunyta a
szemét és tíz percen át énekelt. Egy Mária
énekkel kezdte, majd a Kövescses víz mart-
ján… és a Mikor leján vótam… kezdetű
moldvai csángó népdalokat énekelte el. Ez
volt az utolsó fellépése.  
    A szünetben még váltottunk néhány szót,
mellét öklözve suttogta: bűnös vagyok, vét-
keztem, meg akarok halni! Tanácstalanul
álltam előtte; erőtlenül, ügyetlenül vigasztal-
tam:  
    - Hogy mondhatsz ilyeneket? Mennyi örö-
möt szereztél az embereknek, milyen sokan
szeretnek, nem adhatod fel, élned kell!  
    Szavaim láthatólag nem jutottak el a tuda-
táig. Valami áthatolhatatlan sötétség szállt a
lelkére, már nem látta Isten fényét, amelyről
annyit énekelt, beszélt, írt, nyilatkozott az
elmúlt évek során. 2013. október 17-én ön-
szántából itt hagyta „ezt a gyarló világot”.  
    Ferencz Éva 1951. június 17.-én született
Szolnokon. Szülei a II. világháború sodrában
Erdélyből, Gyergyószárhegyről kerültek
Szolnokra. Édesapja, Ferencz Lajos Kolozs-
váron jogot végezett, tehetséges költő is volt.
Rengeteget mesélt gyermekeinek, Évának és
öccsének, Gábornak Erdélyről. Leánya tőle
örökölte a népművészet, a költészet és a tör-
ténelem szeretetét.  Magyarországon a Szol-
noki Néplap szerkesztőjeként dolgozott.
1956-ban lelkes cikkben üdvözölte a forra-
dalmat, emiatt börtönbe került.
    2011-ben egy interjúban Éva így emléke-
zett erre az időre: „1956-ban elvitték édes-
apámat… Sokáig nem tudtuk, hol van, majd

háromnegyed év múlva megverve, meg-
alázva kiengedték. Érettségim előtt egy hét-
tel halt meg. Negyvenkilenc évesen szívro-
ham vitte el. Iszonyú évek voltak.”  
    Az 1970-ben rendezett Röpülj Páva ve-
télkedőn, amely a tizenkilenc éves Ferencz
Évának meghozta az első nagy sikert, így
kezdődött a műsora: „Árva vagyok apa nél-
kül, mint gilice párja nélkül…” majd folyta-
tódott: „ Hej, rab vagyok, rab vagyok, sza-
badulást várok…”  s csak ezután követke-
zett két vidám népdal. Bizonyára nem volt
véletlen ez a dalválasztás.  Éva úgy érezte,
hogy tartozott ezzel édesapja emlékének.  
    A népdalvetélkedő után a Kaláka és a
Honvéd Művészegyüttesek tagjaként lépett
fel országszerte.
    Felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművé-
szeti Szakközépiskolába, majd a Színművé-
szeti Főiskola operett tanszakán folytatta
tanulmányait. 1977-ben végzett. Ebben az
esztendőben jelent meg az első lemeze is
Világ békessége címmel.
    Színészi pályáját vidéki színházakban
kezdte. Szeged, Békéscsaba, Szolnok, Deb-
recen voltak életének főbb állomásai. Pró-
zai, musical és operett műfajban egyaránt
jelentős sikereket aratott. Valamiért még-
sem találta a helyét ebben a világban. 1981-
ben megpályázott egy színészi állást Auszt-
riában, Sankt Pöltenben, ahol 1987-ig dol-
gozott.
    Miután hazatért szabadúszó lett és teljes
szívével visszafordult a népművészethez.
    1992-ben  férjhezment Kovácsi Aladár
öttusázó olimpiai bajnok, szülész nőgyógy-
ászhoz, mint nyilatkozta valahol, a „nagy Ő
- höz”.
    1993-ban elvesztette az édesanyját, óriási
tragédiaként élte meg, évekig
vígasztalhatatlan volt. „... Édesanyám halá-
la után, amikor emberileg minden besötéte-
dett számomra, nem találtam helyemet sem
a világban, sem a színpadon, s nem láttam a
kiutat sem, Isten utánam nyúló szeretetét
éreztem abban, hogy egyik napról a másikra
teljes fordulatot vehetett az életem.” Dr.
Erdélyi Zsuzsanna, a néprajz tudományok
fejedelemasszonya meghívta, hogy legyen
előadásainak állandó közreműködője. Ettől

kezdve tizenöt esztendőn át volt az Európa-
díjas etnográfus oldalán a magyar népkölté-
szet legarchaikusabb imáinak, népénekeinek,
nyelvemlékeinek hiteles tolmácsolója.  
 Erdélyi Zsuzsanna így idézte fel a kö-
zös szerepléseik emlékét Ferencz Éva Ma-
gyar Örökség – díjra való felterjesztésében:
„S mi Ferencz Évával, mint a középkor ván-
dor igricei, lantpengető rapszodoszai…, jár-
tuk az országot, s mindenhová elmentünk,
ahová hívtak minket, ahol igény volt szép
szóra, égi hangra, a kereszt fényére vagy
Mária könnyeire.   Nagy volt az igény. Mert
rengeteg helyre hívtak. Idehaza éppen úgy,
mint külországi magyar körökbe. Székesegy-
házakba és jéghideg kicsi templomokba,
pompás palotákba és rogyadozó, gyertyával
megvilágított művelődési házakba. Tudomá-
nyos intézményekbe, akadémiákra, főisko-
lákra és falusi elemikbe.”
 Erről az időszakról Ferencz Éva így
vallott:” A vallásos néphagyomány világá-
ban végre megtaláltam a helyem, itt éltem át
a legtisztább és legőszintébb művészi békes-
séget.”
Férje támogatásával sorra jelentek
meg lemezei:
Világ váltságáért (1998)
Idvezlégy Bódog Szent István királ’!
(2000)
Tündérvilág (2002)
A Testi-lelki kenyerünk (2003)
Szót mond a Fiúisten (2006)
Jótékonysági műsorok sokaságát mu-
tatta be templomokban, művelődési házak-
ban, helyi és országos eseményeken. Keresz-
tény és nemzeti ünnepségek állandó meghí-
vottja volt. Fáradozásait különböző elismeré-
sekkel köszönte meg a világ:
Magyar Örökség - díj
A Magyar Kultúra Lovagja
Széchenyi Társaság díja
Tinódi-lant díj
Klebelsberg Kuno-díj (2001)
II. Kerületért Emlékérem (2005)
Ugyancsak Erdélyi Zsuzsanna írta róla: „Az
imádkozó, zsolozsmázó, Máriát tisztelő elő-
dök hite, a határőrzésre rendelt székely föl-
menők hazaszeretete hitelesíti Ferencz Éva
előadó-művészetét. A kereszténységbe ágya-

zott nemzeti érzése révén úgy idézte a hittel
átélt-átvészelt magyar múltat, hogy a jelen,
sőt a jövő nemzedékének is fölmutatja a
krisztusi fénynek és a „Boldogasszony Szűz
Mária Édesanyánknak” védelmező erejét,
fölvillantva ezzel újabb ezer év távlatát.”
Nyugodjék békében!
Elhangzott a Lakatos Demeter Csángó Ma-
gyar Egyesület megemlékezésén, 2013.
november 6-án.
 
 
 
 
Csendélet  
 
Éjszakáink, mint téli temetők
várják a havazást.
Keresetlen szavakat pattogtat
karácsonyra éhes szánk.
Árvaságunk nagyobb, mint maradék
hazánk.
Itt hányódik hosszú délután a köd,
szürke szárnya a Fogaras alján.
Hány esztendeje hosszabbodik korán
megkezdett imám,
s be messze távolodott Názárettől
a vattapamacs az ezüst fenyőfán.
 
Iancu Laura

 

___________________________

 

Miért pont
Csángóföld?
(3)
 
     
 
 
Az információ áramlása Csángóföldön hatal-
mas változásokon ment át a rendszerválto-
zást követően. Miközben Erdélyben megnö-
vekedett a magyar újságok, televízió- és rá-
diócsatornák száma, Moldvában másképp
alakulhatott a hírközlés.
 
Miért is történhetett ez így?
 
    A moldvai magyarok kimaradtak a ma-
gyar nyelvújításból, nem volt lehetőségük az
irodalmi nyelv elsajátítására, csak román
nyelven tanulhattak. Moldvai tájszólásban
csak az északi csángók beszélnek, a déliek a
román irodalmi nyelvet beszélik.
Magyar nyelvű újság csekély számban jut ki
Moldvába. Ezek közül ki kell emelnem a
Moldvai Magyarság című folyóiratot, a leg-
következetesebb médiumot, amely elterjedt a
moldvai magyar értelmiségiek körében.
Emellett a Csángó Tükör újságot is meg
kell említeni, mert a Lakatos Demeter
Egyesület tevékenységének köszönhetően
minden olyan településre eljut az újság, ahol
magyar nyelvű tanítás folyik.
A csángók újságot általában kevesen olvas-
nak, viszont a rádió és a televízió minden
háztartásban megtalálható. Elsősorban a ze-
nei műsorokat hallgatják szívesen. A fiata-
labb korosztály a könnyűzene iránt érdeklő-
dik, a felnőttek inkább a népzenét kedvelik,
azon belül is a tradicionális román zenét. A
fiatalok körében népszerűvé vált a „manélé”
nevű zenei irányzat, ami a cigány kisebbség-
hez köthető. Az inkább a közel-keleti ritmu-
sokra épülő cigány nyelvű, ám többségben
románul énekelt zene olyannyira elterjedt,
hogy több tévécsatorna is folyamatosan szol-
gáltatja a közkedvelt zeneszámokat.

A moldvaiak magyar nyelvű rádió adásokat
nem tudnak hallgatni, csak a gyimesekhez
közelebb eső falvakban (Pusztina,
Frumósza és a Szalánc közelében). Itt, a
nap bizonyos szakában tisztán lehet hallgat-
ni a Kossuth Rádiót és néhány erdélyi re-
gionális csatornát.
Magyar nyelvű programok sugárzása érde-
kében már a kilencvenes évek elején foly-
tak tárgyalások a kábeltévé társaságokkal.
A megbeszélések sajnos sikertelenül záród-
tak. Nagyon rövid időszakokban lehetett
magyar csatornákhoz jutni (úgynevezett
próbaidőszakokban, kísérletképpen). A ki-
lencvenes évek végén a Duna Televízió
műsorait sugározták pár településen, később
a kereskedelmi filmcsatornák közül válo-
gattak ezekre a rövid időszakokra. A be-
szüntetések okát nem indokolták, legfőbb
indokként azt emelték ki, hogy a szolgálta-
tók számára nagy kiadás a csatornák üze-
meltetése. A parabola antenna kézenfek-
vőbb megoldás volt azon kevés családnak,
ahol értették a „tiszta magyar szót”, ahogy a
legtöbb csángó hívja a mai magyar nyelvet.
A Duna Televízió ötven darab parabola an-
tennával járult hozzá ahhoz, hogy friss ma-
gyar hírek érkezzenek a csángó háztartások-
ba. Amíg egyazon műholdon sugárzott a
DunaTv és a M2, addig többnyire problé-
mamentesen lehetett élvezni az adásokat.
De a műhold váltásokat követően már bi-
zonytalanná vált a magyar adások sorsa
Moldvában, mivel újabb beruházásokra ke-
vesebben vállalkoztak, hiszen a fejegységek
megvétele körülményes és drága volt, rá-
adásul ezek cseréje szakembert igényelt.
 
Az internet, Facebook
    Az internet elterjedése nehezen indult,
főleg a kistelepüléseken. Az utóbbi két év-
ben ugrásszerű volt a fejlődés, hiszen ma-
napság szinte minden településen hozzáfér-
hetővé vált az internet úgy kábelen, mint
mobilon is. Több honlapot1 is működtetnek
Moldvában, melynek célja a civil szerveze-
tek bemutatása, bizonyos eseményekről tu-
dósítani vagy történelmi kutatási adatokat
közzétenni. Elindulhatott az első magyar
nyelvű internetes rádió, a Csángó Rádió.  
A négy éve működő csatornán főleg zenét
lehet hallgatni, de alkalmanként interjúkat
és egyéb kulturális programokat is közvetít,
mint például az évente megrendezésre kerü-
lő Csángó Bál, melyet élő adásban követ-
hettek a hallgatók.
A magyar nyelvű oldalak látogatottsága
nem kiemelkedő a moldvai magyarok köré-
ben.
Nem úgy a Facebook esetében, amelyről
elmondható, hogy ebben a térségben is ki-
emelkedő helyet kapott a mindennapi élet-
ben. Többnyire románul folynak a társalgá-
sok, de mivel a fiatalok között sokan tanul-
tak már magyarul írni – olvasni, adódik a
helyzet, hogy a többi fiatalnak is igyekezni
kell ebben az irányban. Trendi lett születés-
napi köszöntőket magyarul írni, vagy csak
egyszerűen a fényképek alatti hozzászólá-
sokban magyar vicces megjegyzéseket ten-
ni. Több településnek is kétnyelvű oldala
van, melyeken látható a kétnyelvű aktivitás.
Magyar nyelv-oktató oldalt is indítottak
azok számára, akik magyarul szeretnének
tanulni.
A magyarországi érdeklődők számára is
készültek oldalak, ahol Moldva kerül bemu-
tatásra történelmi, turisztikai, néprajzi
szempontokból. Itt a friss hírek gyorsan ter-
jednek és számos kérdésben alakult ki esz-
mecsere, vita, amely igen sok tanulságot
hordoz.
Ezért is indítottam útjára két éve a Miért
pont Csángóföld? nevű facebookos oldalt,
amely segítségével nem csak a csángó kul-
túrát mutathatom be, hanem felmérhetem a
magyarországiak érdeklődését, tudását a
moldvai magyarok történetével, jelenével és
a jövőképével kapcsolatosan. Érdekes leírá-
sokat kaptam a csoport tagjaitól, amikor
kérdések formájában indítottam el a követ-
kező eszmecseréket:
 
„Csángó Bogdán Tibor: Kedves "Miért
pont Csángóföld?" tagok!
Egy kis beszélgetésre invitálom, amelynek
egész júliusban egy témája lesz: Miért pont
Csángóföld? Olyan beszámolókat, történe-
teket, tippeket szeretnék kapni, amelyek az
alábbi kérdésekre adnak választ:
- Miért választotta a „Miért pont Csángó-
föld?" oldalt?
- Miért pont Csángóföldet választotta úti cé-
lul (ha utazott már Moldvába)?
- Miért pont Csángóföldet ajánlaná úti célul
másoknak is? (itt ki lehet térni részletekre
lehet romantikázni, de konkrét történetek,
helyszínek is jöhetnek)
- Ha nem volt még Moldvában, miért pont
Csángóföldet szeretné választani? Mi az, ami
megragadta az eddig hallottak, olvasottak
közül? Mi az, ami odavonzza?
- Miért pont Csángóföldet választotta támo-
gatandó területnek?
- Miért ajánlaná másoknak is, hogy pont
Csángóföld valamely magyar programját tá-
mogassa?
MINDEN TAGOT érintenek a kérdések, úgy
hogy kérek MINDENKIT, bátran írjanak,
érveljenek. A legrövidebb választ is nagy
érdeklődéssel olvasom. Minden történet ta-
nulságos lesz, minden tapasztalat jól jön.
 
Péter Csáfordi: Most röviden kapásból az
jutott eszembe: terepről jöttünk haza a mun-
katársaimmal, és amerre jártunk, minden fa-
luról eszükbe jutott egy dal/népdal. Egyikük
valamiért épp elkezdte énekelni a "Szól a
kukukk" kezdetűt, de fogalma sem volt róla,
ez honnan is származik. Ahogy hallgattam -
nagyon autentikusan képes előadni - szinte
beleborzongtam és könnyeket csalt elő. Hir-
telen olyan ismerős érzések töltöttek el,
mintha ezt már valahol hallottam volna. Az-
tán kicsivel később már nem volt kétséges,
hogy Csángóföldön... Csángóföld - sosem
felejtelek és visszavágyom!
 
Monika Kathona: Itt éreztem igazán OTT-
HON magam! A táj, az ízek, az emberek, az
énekek, mind-mind ismerős, az ősi gyökere-
ket hozza elő. A természet érintetlen, az em-
berekből árad a szeretet, az igazán, mélyen
megélt istenhit.
 
Csángó Bogdán Tibor: Monika Kathona, Pé-
ter Csáfordi! Csodálatos érzés "hallgatni"
titeket. Mély benyomást tett rátok Csángó-
föld. Amit ti mondtok, az abból a mély meg-
tapasztalásból érkezik ami ott, mint valami

ősi erő és Isteni gondoskodás bekebelezte a
lelketeket. Ezek az érzések soha nem múlnak
el. Erről mesélt nekem egy régi barátom is -
sajnos, már nincs köztünk -, hogy ő még a
kilencvenes évek elején megtapasztalta ezt,
és azóta mindenkit komolyan figyelmeztetett
még az ojtozi, gyimesi, békási, dornai vagy
netán a musátói hágónál, hogy még meggon-
dolhatják magukat, hogy átkeljenek, mert
utána az egész életében kísérti az embert a
visszavágyakozás, vagy az a kérdés, hogy
mit is lehetne, kellene tenni a moldvai ma-
gyarjainkért.
 
Monika Kathona: Ez így van Tibi! A Szeret
vize szeretettel vár vissza!
 
Endre Miskolczi: Röviden, itt együtt él a ter-
mészet és az ember! Nekünk ami annyira
természetes ott, lehet hogy ismeretlen, illetve
elérhetetlen! Ez fordítva is érvényes! Ezért
itt sok minden más értelmet kap! Gondolko-
dásra, élet értelmének keresésére sarkall!
 
Mária Halászlaki: azt a szeretet, amit ott ka-
pott az ember, soha nem felejtem el! Egy
lakodalom kellős közepébe csöppenni
Magyarfaluban és meghívnak a lagziba is-
meretlenül és olyan kedvesek, amit az ember
itthon nem igazán tapasztal. Főleg idegenek-
kel szemben! Egy egész éjszakára hagynak
úgy egyedül a házban, hogy a tulaj, Bogdán
Lina a lakodalomban van! (…)  Itt Magyar-
országon egyedül idegeneket biztos nem
merne hagyni senki! A kedves Lina még ha-
za is jött a lakodalomból, hogy nekünk va-
csorát adjon! Emberszeretetből kitűnőre
vizsgázott Magyarfalu! Nagyon szeretnék
egyszer még eljutni oda! Üdv Marcsi
 
Szabó Judit: Első alkalommal azért is men-
tem pont Csángóföldre, hogy kilépjek a saját,
megszokott világomból, hogy ne csak
„nyugat” felé nyissak. Azért, mert Csángó-
föld egyszerre tűnt titokzatosnak, de egyben
ismerősnek is számomra. Azért, mert vonzott
ez a Kárpátokon túli terület, amiről igazán
semmit nem tudtam, és szerettem volna töb-
bet megtudni arról, hogy az ott élő rokonaink
- és őseim befogadói, támogatói egy időre a

madéfalvi veszedelem után - hogyan tudták
megőrizni nyelvüket, kultúrájukat, hogyan
gazdálkodnak, hogyan élnek, milyen a te-
kintetük, milyenek a gyerekek, milyenek a
hegyek, dombok, színek, illatok.
Másodjára is Miért pont Csángóföld? Mert
egy-két nap egy csángó faluban csak arra
volt elég, hogy halvány fogalmam legyen
arról, amire kíváncsi voltam, és van még
bőven felfedezni való. Azért is, mert már
sehol nem hallhatok olyan hangsúlyozást,
olyan szavakat, mondatokat, amelyet gye-
rekkoromban hallottam a nagyszüleimtől,
és úgy látszik, hogy szükségem van ezekre
az élményekre, érzésekre.
Azért pont Csángóföld, mert ott garantáltan
kiszakadok a hétköznapokból, és biztos,
hogy visszatérve sokkal jobban értékelek
mindent, ami megadatott, és itt nem az
anyagiakra gondolok, hanem pl. arra, hogy
a mi generációnknak, itt „belső-
Magyarországon” soha nem kellett meghar-
colni a nyelvünkért, a kultúránkért, és egy-
általán a megmaradásunkért.
Összefoglalva: azért épp Csángóföld, mert
lelkileg feltölt, és annyiféle jó érzést ad,
amennyit csak be tud fogadni az ember.
 
Molnár Zsuzsa: A moldvai csángókról na-
gyon régen hallottam, először még népzene
órán. Már akkor megfogott, hogy tőlünk
1000 km-re élnek magyarok a Kárpátokon
túl. Népdalaik, balladáik már akkor szíven
ütöttek. Aztán a 90-es években évente jött
hozzánk Csornára 40-45 gyermek,
Somoskáról és Klézséről 10 napra nyaralni.
Nagy élmény volt velük foglalkozni. Sze-
mélyesen ismertem Teodóz atyát, aki min-
dig azt mondta, hogy aki elkezd a csángók-
kal foglalkozni az nem tudja abbahagyni. A
gyerekektől sok mindent meg lehetett tudni
az otthoni körülményekről. Szomorúan hal-
lottuk, hogy nem beszélhetnek az iskolában
magyarul, nincs magyar mise, sőt olyat is
meséltek a gyerekek, hogy a román tanítók
szinte bemagyarázzák nekik, hogy ők ala-
csonyabb rendűek. Ez egész egyszerűen
lélekgyilkosság. Nagyon sok értelmes, okos
gyermek volt köztük. Jó párral találkoztam
azóta itt a neten is, egyetemet végeztek töb-

ben is. Azután természetesen személyesen is
elmentünk, először nem sikerült, mert pont
akkor volt a nagy árvíz, ami a Gyimesi-és az
Ojtozi-szorost teljesen elmosta. 2010-ben
voltam először egy baráti társasággal. Na-
gyon nagy élmény volt Duma Andrással ta-
lálkozni, aki nagyon szívesen kalauzolt ben-
nünket. Azután a következő évben még egy-
szer voltunk, annak a leánkának a lakodal-
mában aki korábban nálunk nyaralt. No, ez
nagy élmény volt. Mindig is szerettem a kul-
túrájukat, szép archaikus magyar beszédjü-
ket. A szép melizmákkal teli balladákat. So-
kat is olvastam róluk. Örvendetes hogy bein-
dult a magyar oktatás is, remélem a kedélyek
elcsitultak és minden megy a rendes kerék-
vágásban.
 
Czakó Éva: Úgy négy évvel ezelőtt hallottam
a moldvai csángókról és akkori helyzetükről.
(...) nagyon sok információhoz jutottam és
gyorsan el is döntöttem, hogy vállalok egy
keresztgyereket, hogy magyarul megtanul-
jon. Azóta igazi kötelék alakult ki közöttünk,
tényleg olyan nekem Adela, mintha a vérem
lenne! Tartom a kapcsolatot itt élő rokonai-
val is. Éppen holnap érkezik hozzám, már
nagyon várom a gyerekeimmel együtt. Mold-
vában még nem jártam, idén a Gyimesekbe
utazunk, még soha nem jártam ott sem. A
keresztszülő programot nagyon lelkesen
ajánlottam sokaknak, nem tudom végül há-
nyan csatlakoztak hozzá, remélem legalább
sokan támogatták!
 
Ferenc És Katalin Nagy: Nagyon-nagyon
régen, amikor láttunk egy filmet a csángók-
ról, szájtátva néztük, hogy ilyen létezik? És
hogy még egyszer el is jutunk oda, arról ál-
modni sem mertünk volna! Hála Istennek
sikerült, már kétszer is megjártuk Csángóföl-
det. Az idén sajnos nem tudunk menni, de
reméljük lesz még rá alkalom, hogy találkoz-
zunk ottani testvéreinkkel. Oda visszavá-
gyunk, lehet bármilyen tengerparti nyaralás
vagy akármilyen luxus wellness hétvége, ne-
künk Csángóföld az első.
 
Monika Kathona: Ha már mindenki leírta,
hogyan került kapcsolatba a csángókkal, én

is vállalkozom rá! Egy népzenei táborban
kb. 20 éves koromban kaptam egy kazettát
Kallós Zoli bácsi csángó gyűjtéséből. El-
kezdtem hallgatni, végül azt vettem észre,
hogy én is éneklem, és helyreállt a lelki bé-
kém. Aztán később álmodtam egy faluról,
és az álmomban megjelent egy név:
Gajcsána. Nem tudtam hol van, de megke-
restem a térképen. Csodálkoztam, hogy lé-
tező faluról álmodtam! Később 2006-ban
találkoztam Debrecenben Duma András-
sal, és megbeszéltem vele, hogy augusztus-
ban utazom hozzá. Találkoztam Bolya Má-
tyással is szintén itt, és mondta, hogy busz-
szal készülnek Somoskára. Én csatlakoz-
tam hozzájuk, így jutottam el Klézsére és
Magyarfaluba is, amelynek román neve
Gajcsána. Most az ott gyűjtött zenei anyag-
ból csinálunk CD-t, amelyen Hodorog
András bácsi lánya is énekel, akivel pedig
a kékesi szanatóriumban találkoztam! Isten
valóban vezet minket!!!
 
Bocsányiné Bánkuti Regina: Csángóföldön
jöttem rá először, hogy a legtöbb embernek
a Kárpátokon innen fogalma sincs arról,
hogy mi az, hogy éjszakai sötétség. Addig
akárhol jártam, a legeldugottabb helyeken
is volt valami fény éjszaka, de ha nem, az
ég - most már tudom -, akkor sem volt feke-
te. Amit mi "sötétség"-nek hívunk, az való-
jában nem az! Csángóföldön - mint közben
"kiműveltek" engem e tárgyban - nincs
fényszennyezés. Szóval: minden városinak
vagy egy városhoz viszonylag közel
(néhány tíz kilométerre) lakónak üzenem:
ha tudni akarja, milyen az éjszakai égbolt
VALÓJÁBAN, milyen a csillagok fénye
igazából, töltsön el egy éjszakát valahol egy
moldvai faluban. (Megdöbbenve fogja ta-
pasztalni azt is, hogy a fényszennyezés va-
lóban létező fogalom. Bevallom, én koráb-
ban szkeptikus voltam ezzel kapcsolatban.)
 
Bocsányiné Bánkuti Regina: Persze, amit
fent leírtam, nem a legfontosabb, hiszen az
ott élő emberek embersége, az ottani gyerek
szeretete és az a lenyűgözően régi nyelvvál-
tozat, amelyet őriznek ennél ezerszer fonto-
sabb. De azt hiszem, az égboltról még nem

írt senki...
 
Ferenc És Katalin Nagy: Csángó Bogdán
Tibor! Valóban csak akkor éled meg, ha el-
mész. És csak akkor érintett meg igazán, ha
visszavágysz oda. Első alkalommal, az egész
vasárnap délutáni programokat végig sírtam.
Útitársaim megkérdezték miért sírok... " "
 
Csángó Bogdán Tibor: Könnyeket hullajtani
a csángók földjébe, mélyről jövő érzelmeket
takar. Felelősséggel lehet csak megközelíteni
a kérdést. Habár, kalandvágyóknak megfele-
lő terep, mégis mindenkit figyelmeztetni kell
időben, hogy "visszamenni az időben" csak
akkor lehet, hogy ha képesek vagyunk tür-
tőztetni magunkat az úgynevezett civilizáci-
ós "rongálással". Megteszi helyettünk más,
de jobb ha ezt rájuk - a csángókra - bízzuk.
Tanácsot kötelező adni, de nem szabad meg-
kavarni az életritmusukat. Ez mindig is ne-
héz kérdés volt. Kezelni tudni kell!
 
Gergő Sipos: A sógorommal olyan remekül
éreztük magunkat, hogy heti szinten legalább
egyszer emlegetjük. Mindent leszámítva
azonban, akiket kicsit is érdekel a néprajz
vagy a nyelvészet, nos azoknak aranybánya.
Amíg azonban el nem jutok oda újra - ha
már felvetetted Tibikém - gondolkozz el rajta
kérlek, hogy gyűjthetnék-e ott valakitől bár-
mi olyasmit ami a népi csillaghittel, csillagá-
szattal kapcsolatos?
 
Andras Magda Levente Daradici: Azért mert
nagyszüleim csángók voltak és onnan va-
lók.”
 
Tanúságos és sokatmondó bejegyzések. A
megosztott gondolatok közösek lesznek, le-
het belőlük meríteni, lehet hozzájuk tenni és
lehet őket felhasználni akár egy-egy utazás
megszervezésben. Segítenek eldönteni, mi-
lyen formában segítsünk a moldvaiaknak,
hogyan lehet egy csángó magyar gyermek
keresztszülőjévé válni vagy egyszerűen csak
új barátokat keresni körükben. Így is lehet
nagy nemzetben gondolkodni.
 
Szöveg és fotók: Cs. Bogdán Tibor