SAJTÓKÖZLEMÉNY

 

A Magyarfalusi Napok című rendezvény az egyetlen olyan magyar program Moldvában, amely tizenegy éve megszakítás nélkül képes értéket menteni és átadni. Teret biztosít a fiatal és nem fiatal tehetségeknek, hogy bemutathassák azt a kulturális értéket, amely a magyarságot jelenti számukra.

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával megszervezett rendezvényt Petrás Incze János – kétszáz éve született moldvai csángó katolikus pap, folklórgyűjtő, nyelvész tiszteletére szentelték a szervezők.

Az augusztus 2-4. közt zajlott előadások helyszínét minél közelebb a természethez szervezték, hogy könnyen felidézhető legyen az, ahogyan régen a magyar közösség találkozott egy ünnepek alkalmából. Így mulatott és egyben tájékozódott a világban történtekről.

A meghirdetett három nap programja progresszív módon lett megalkotva, hogy fokozatos legyen a falu lakossága és a vendégek közötti megismerkedés. Első nap a megérkezett vendégek bejárhatták a falut és a környékén lévő tájakat, látnivalókat. Egy másik csoport Moldva egyéb településeit is meglátogatta. Estére népzenei programon vehettek részt. Második nap a mozgásé, a sporté és a vetélkedőké volt a főszerep. Futóverseny, futball mérkőzés, Ki mi tud?, ének-, tánc- és mesemondó versenyek kerültek megrendezésre. A harmadik napon gála műsort tartottak, ahol a pusztinaik, forrófalviak, külsőrekecsényiek, a klézseiek és természetesen a magyarfalusiak adtak elő. A gála műsor keretén belül kerültek pódiumra a sport-, ének-, tánc- és mesemondó versenyek nyertesei. A programot a falu vidám előadója fűszerezte helyi tréfás történetekkel.

Petrás Incze Jánosról Duma András költő, a Szeret Klézse Alapítvány elnöke tartott előadást.

A műsort követte egy fergeteges hajnalig tartó táncház.

A programon részt vett a Forrófalvi Főnix Egyesület, a Külsőrekecsényért Egyesült, a Szeret Klézse Alapítvány, Karosi Turul Hagyományőrző Íjász Egyesület és az Ergi Csángó Baráti Társaság. A zenét a Pusztinai Fiatalok, Gatu Gheorghe és Antal Vajda János szolgálta.

A három nap programjain mintegy négyszáz érdeklődő vett részt. A vetélkedőkön résztvevők száma meghaladta a negyvenet.

A szervezők kijelentették, hogy elhatározták, jövőre is szeretnék a programot megszervezni és a rendezvényt bővíteni több előadással, vetélkedővel, ezáltal a moldvai csángó Magyarfalut megismertetni széles körben, mindemellett lehetőséget nyújtva a csángó magyarok kibontakozásra.

Forrófalvi Főnix Egyesület, Bogdán Tibor szervező

Magyarfalu, 2013. október